KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/március
• Vitézy László: „Úgy érezte, szabadon él” Részletek Vitézy László dokumentumfilmjéből
• Reményi József Tamás: Csak egy bűne van A Dunánál
• Magyar Bálint: A falusi színtér A szociológus szemével
A FILMVILÁG MOZIJA
• Fáber András: A popkrisztus pokoljárása Mechanikus narancs
• Ciment Michel: Elvetemült figurák Beszélgetés Stanley Kubrickkal

• Bikácsy Gergely: Alkímia Dél
• Báron György: A vakációzás nehézségei A zöld sugár
• Barabás Klára: A klip őse Marcel L’Herbier művének újjászületése
• Hudra Klára: A szívtelen asszony
• Barabás Klára: A csonka filmek doktora Beszélgetés Szilágyi Attilával
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Az ezredik kép Nyon
• Létay Vera: Civilizációs virágoskert Tokió
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Útvesztő
• Koltai Ágnes: Őrizet
• Szemadám György: A dzsungel könyve
• Nagy Zsolt: Onimasza
• Tamás Amaryllis: Reméljük, lány lesz
• Tamás Amaryllis: Fiú nagy fekete kutyával
• Gáti Péter: Szeretem a denevéreket
VIDEÓ
• Pataki Gábor: ...a teória aranyló fája zöld Kasseli jegyzet
• Boros István: Luxus? Szűkülő kazettapiac

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Darkman

Ardai Zoltán

 

Jellemzően mai akciófilm ez, amelyben a Jót is, a Rosszat is főként rémalakok képviselik. Mégis, a dramaturgiát illetően, mintha a hatvanas évek francia kalandfilm-iskolájának valamelyik veteránja vetette volna be rutinját újra, abban a hiszemben, hogy immár köteles science-fiction horrornak álcázni munkáját. Sam Raimi ugyan bőven szemelget motívumokat a fedőműfaj jelesebb amerikai darabjaiból is, de vonzódása láthatólag elmélyültebb Philipe de Brocá-hoz, vagy még inkább André Hunebelle-hez. Hogy a háztetőről háztetőre ugráló magányos hős ezúttal Darkman-nak neveztetik, pusztán csak a mitologizmusnak adózó nagyzolás, lévén, hogy Darkman életcélja kimerül egy csekély létszámú, helyiérdekű bűnbanda likvidálásában. Ami a személycsere-trükkökre alkalmas szintetikus álarcokat illeti, a velük való bohóckodás odáig fajul, hogy már csak azt várjuk, mikor fut végre egy kört Darkman Louis de Funès maszkjában is. (Az élethű maszkok előállítását egyébként természetesen nyomon követi a mai kamera, hiszen korunkban már igen látványos bioelektronikus eljárásokról van szó, melyek egész laboratóriumokat igényelnek.) Mégsem egyértelmű azonban, hogy a komikus összhatás Raimi kedve szerint való: művét kissé kompenzációszerűen terhelik meg a patológiásán könyörtelen erőszakosság jelenetei.

Mindössze egyetlen részlet van saját anyagból belefércelve ebbe a madárijesztő-film-be: az a pillanat, amikor az említett banda főnökét estéli hobbyzáson kapjuk. A főnök nagy becsben tart egy arany cigarettatárcához hasonló ujj-lemetsző mechanikát, valamint egy otthonában rejtegetett bársonybélésű nemesfadobozt, mely a legszebb kollekciót tartalmazza áldozatainak zöldeslilára preparált testrészeiből. Most nekilát holt körmöket festegetni. Megkapó kép: a mozitörténet eddigi nyeresége Raimivel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/08 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4182