KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/április
FILMSZEMLE
• Szabó Miklós: Tábori palackposták Történelmi dokumentumfilmekről
• Kovács András Bálint: Miért az ávósok? A történelem visszavétele
• Almási Miklós: Vadászjelenetek Felső-Magyarországon Tüske a köröm alatt
• Ágh Attila: Az igazán nagy ügyek A mi kis ügyeink
FESZTIVÁL
• Koltai Tamás: Kis lokál a pesti Brodway-n Miss Arizona
• Koltai Ágnes: Rejtő Jenő velünk van Beszélgetés Szomjas Györggyel

• Kovács Ilona: A gondola alakú hamutartó Ernst Lubitsch filmvígjátékai
• N. N.: Ernst Lubitsch fontosabb filmjei
• Nagy Zsolt: Mechanikus Mikulás Brazil
• Hirsch Tibor: Bolondok vagy csak meztelenek? Spielberg bíborszínei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Vidéki vasárnap
• Schreiber László: Szeleburdi vakáció
• Szemadám György: A bolygó neve: Halál
• Vida János Kvintus: Élethalálharc
• Schreiber László: Az utolsó csillagharcos
• Gáti Péter: Világautó
• Nagy Zsolt: Üdvözítő kegyelem
• Tamás Amaryllis: A kíméletlen
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Rosszkedvűek a srácok Torino
• Bikácsy Gergely: Máshol Rio de Janeiro
KÖNYV
• Koltai Tamás: Egy ember, aki nevetett
KRÓNIKA
• N. N.: Konferencia

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rómeó és Júlia

Ardai Zoltán

 

Nemde rövidlátó dolog folyton arra vágyni, hogy kedvünkre részesüljünk a javak készletéből, ha létre is hozhatunk javakat, amelyekből majd mások vágynak részesülni? Mondjuk, New York születéséhez először is olyan emberek kellettek, akik hátat fordítottak az akkor ismert legpompázóbb városoknak, és elmentek fenyőmagot enni, kapjon csak szabad utat a teremtés kényszere. A nagy szerelmeknek pedig egyenest alapelve, hogy nem kellenek a megálmodott álmok. Egyre fellengzősebb elv, amint múlik az idő, de sajnos máig nem tűr ellentmondást, például a legutóbbi Rómeó és Júlia-mozifeldolgozás kontraötleteit kérlelhetetlenül tönkreforgácsolta, rossz odanézni.

Főhelyen, az eredeti darab kellős közepén szaval arról Júlia, hogy Rómeót, ha ez odaveszne, csillagokká kell az Éjszakának szaggatnia, felújítván vejük az égboltot, mígnem a Föld rá se néz már a Napra, mert az Éjbe szeret bejé. Mottó ez minden nagy szerelemhez (mint egyéb szent őrületekhez is, lásd: 1848, te csillag; ha még egyszer azt üzeni). A szokott ábrándokból való kizökkenés, valami sohasem vágyott, előre kitalálhatatlan hatás vagy körülmény a kulcsa ezeknek. A veronai példázat főalakjai nem képzelegtek előre arról, milyen lenne épp az ellenséges klánból felcsípniük valakit, hát ezért megkapták. Harmatos kölcsönvonzalmukból aligha vált volna végül énekes halott, ha közben nem taszítja mániába őket a rémítő helyzetfelismerés, kibontva a viszony egyszer] színösszetételét, szerelem egyéniségét. A viszonyt a rút viselkedésű környezet gerjesztette naggyá, majd viszont nem kímélte meg, vagyis nem hagyta visszahatni magára. Tragédiává fajult az eset, így lett belőle cserépre égetett rege, és bús békülésre kélt az ismerős szürke reggel; már megjut későn okultatok.

A mostani, ezúttal amerikai filmváltozat triviális vágyálmok szerinti helyszínt kreált a regének, egy mai vagy jövőbeji mondén települést Floridában. Mercutio piros motorháztetőn feszít és soklövetűt forgat, bőre mint az ében. Tirádázása ugyanakkor szelíden betegesnek mutatja. A képi effektekkel megtámogatott modipopos dinamika és a szereplőnépség fenséges beszédstílusa kiüresítik egymást, semmiért és egészen. Amikor azonban a sületlenkedés már nem fokozható, váratlanul felülkerekedik a szöveg és a főalakokat játszó színészek tradíciós pallérozottsága; a rikító ostyából kibújik a patinás pirula. Vele ugyan előbúvik elkent zongoramuzsika és az olimpiai gálára emlékeztető dalkíséret is, de a jelmez- és díszletfantazmák, oda se neki, archaizálódnak. Rómeó még cigarettára gyújt egyszer, ezzel válik füstté mindaz, ami a csábos újrarendezési projektből eddigre megmaradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1456