KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/április
FILMSZEMLE
• Szabó Miklós: Tábori palackposták Történelmi dokumentumfilmekről
• Kovács András Bálint: Miért az ávósok? A történelem visszavétele
• Almási Miklós: Vadászjelenetek Felső-Magyarországon Tüske a köröm alatt
• Ágh Attila: Az igazán nagy ügyek A mi kis ügyeink
FESZTIVÁL
• Koltai Tamás: Kis lokál a pesti Brodway-n Miss Arizona
• Koltai Ágnes: Rejtő Jenő velünk van Beszélgetés Szomjas Györggyel

• Kovács Ilona: A gondola alakú hamutartó Ernst Lubitsch filmvígjátékai
• N. N.: Ernst Lubitsch fontosabb filmjei
• Nagy Zsolt: Mechanikus Mikulás Brazil
• Hirsch Tibor: Bolondok vagy csak meztelenek? Spielberg bíborszínei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Vidéki vasárnap
• Schreiber László: Szeleburdi vakáció
• Szemadám György: A bolygó neve: Halál
• Vida János Kvintus: Élethalálharc
• Schreiber László: Az utolsó csillagharcos
• Gáti Péter: Világautó
• Nagy Zsolt: Üdvözítő kegyelem
• Tamás Amaryllis: A kíméletlen
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Rosszkedvűek a srácok Torino
• Bikácsy Gergely: Máshol Rio de Janeiro
KÖNYV
• Koltai Tamás: Egy ember, aki nevetett
KRÓNIKA
• N. N.: Konferencia

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Számokba fojtva

Koltai Ágnes

 

Meghalni egy Dufy-képben vagy egy Velazquez-csendéletben émelyítőén szép – ha a halál önkéntes. De ha meghívták: taszítóan ocsmány. A lágy színek, a meleg mélybarnák, a viharos hullámok a festményen megnyugtatóan távoliak és csendesek, ám a filmvásznon borzongatóan közeliek és érdesek. A hideg és a meleg, a finom pasztell és a sprőd sötét – ez Peter Greenaway világa. A szélsőségek nyughatatlan otthona.

Greenaway, aki oly bőkezűen emeli be a festészetet filmjeibe – hálás anyag kezében Vermeer, Hooch, Hals, a holland csendéletek –, mintha felszabadítaná több száz esztendő képekben elmondott, rejtett erőszakát. Greenaway nem úgy festői rendező, mint könnyű látványra áhítozó társai, akik idézetként használják Dürert vagy Dufyt. Greenaway a látens vágyat, agresszivitást, a moccanatlan érzelmeket fejti ki a festményekből, miközben – szinte minden filmjében – ugyanazt a történetet meséli: a kultúra, vagyis mindaz a lé-ha hívság, amit az emberiség kultúrának tekint, évszázadok óta ugyanazt a szörnyűséges kört rója. Rohad minden; szépen vagy rútan, egyre megy, s vele rohadunk mi is, oktondi emberek. Férfiak és nők, potrohosak és szép mosolyúak, szelídek és erőszakosak, tépik egymást. Játékból és kéjből, hogy megédesítsék a romlás végóráit.

Ebben a lefojtott, képekkel bezárt világban egyszerre fennkölten és közönségesen ostobán elmélkednek, fecsegnek az élet nagyreményű és kisszerűén csacska dolgairól, a halhatatlansággal kacérkodó hősök. Olykor hátborzongatóan kegyetlenül ölnek a szavakkal. Őrjöngve, ahogy a zúgó tenger nyeli el fuldokló áldozatait.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4096