KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

London megöl engem

Koltai Ágnes

Kultikus film. Megint egy kultikus film a transzvesztitákról, a homokosokról, a kábítósokról, azokról a bizonyos másokról, akiket oly könnyen vet meg a normálisra maszkírozott nyárspolgáriság. Az angol-pakisztáni Hanif Kureishi filmje nekik, épp nekik, a nyárspolgároknak készült, akik még a drogot és a nemi eltévelyedést is megbocsátják, ha kellő mennyiségű könnyben és langymeleg érzelmekben áztatják a történetet. Ha a hősöket az unos-untalan szajkózott „nehéz gyermekkorom volt” tragédiácskában aszalják. Ennek örül a „rendes ember”, ekkor leereszkedhet a szegény megtévedt fiúkhoz és lányokhoz, kik naphosszat színak, isznak és idült ürességgel tekintenek tulajdon mocskos mancsukra. Tessék őket sajnálni! Ezt tette velük a rideg család és a konok Vaslédi, aki sikert sikerre halmozva tönkretette Anglia felnövekvő nemzedékét: a középosztály prosperitásáért cserébe a munkanélküliséget, a flasztert és az „utazást” kínálta fel nekik. Ezek a rideg tények. És a film?

A rendező hideg szenvtelenséggel vegyes hercigeskedéssel meséli el egy kábítós baráti kompánia szétesését. Szociológiai leltárt készített: megmutatta a bomlás stációit.

A London megöl engem Kureishi első játékfilmje, de nem a pályakezdők nagyotakarása, hanem a kiszámítottság üli meg. Kureishi amúgysem kezdő, írt regényt, színpadi darabokat és két forgatókönyvet (Az én kis mosodám; Sammy és Rosie ágybabújnak) Stephen Frearsnek. Ma ő az egyik legfelkapottabb középkorú angol filmes.

Reméljük, egyszer filmjei is utolérik jó hírnevét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1221