KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kampókéz

Turcsányi Sándor

 

A rendőrség körülzárta a nyilvános vécét: újabb horror következik. Megint régi barátok között vagyunk: kampókezű, tuskólábú, betonagyú, fatökű – hogy a jó ízlés határain belül maradjunk. Ami, sajnos, tárgyalt darabunknak egy percig sem sikerül.

A haladó szellemű filmművészet egy merészen újító irányzata mindig is (a felcsapható támlájú szék felfedezése óta) nagy figyelmet szentelt az elhullott végtagjaikat különféle elmés szerkezetekkel pótló figuráknak. Az első kategóriába (miszerint kampókezű) Hook kapitány, Ollókezű Edward, Freddy Krueger és Eric Clapton tartozik. Van, kinek írógép, van, kinek hedegűvonó jut. Horror nélkül félkarú Síva a nemzet. A második (tuskólábú) csoportba sorolhatók: Az aranycsapat, Ez Pelé és a Csatár a pácban című alkotások. A harmadik és negyedik alosztályokba (lásd fenn) minden nehézség nélkül beutalható az egész filmművészet. S ha jobban körülnézünk, az egész világ.

E rövidke filmtörténeti alapvetés után lássuk a medvét. Ám az imént vázolt szellemiség tövében araszolva: nem is biztos, hogy ez a megoldás. A film megtekintésekor kifejezetten irigyelhetjük Colombo hadnagyot, a kalózkapitányok krémjét (akiknél az ilyesmi foglalkozási ártalom) és a félszemű seriffet, akik ismeretes okokból csak a film felét láthat] dk. Kiemelkedően szerencsésnek kell tekintsük Vak Bottyánt, Szeméttelep Manfrédot, Oidipusz királyt és néhány kollégát.

A Candyman után a filmkritikus legjobban teszi, ha Vittorio Gassman vagy Al Pacino nyomát követve az orrára hagyatkozik. A film illata... Nem is rossz, viszont jelen opusz elemzőjének az ilyen irányú vizsgálódáshoz védőöltözetre van szüksége, például gázálarcra (annak hamar bepárásodik az üvege).

Mint a fentiekből is kitűnik tán, a Kampókéz nem egészen tökéletes alkotás. Ezért hát izgatottan várjuk folytatásait: Hordóhas, Hegygerinc, Oszlopfő stb.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1267