KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az örömapa

Sneé Péter

 

Ha viccek sokasága születhetett az örök anyós és vő ellentétből, az apai féltékenységből is futja tán egy filmnyire, vélekedhetett az ötletadó, ki ennyivel azután beérte. A többi már a profik dolga, nekik kellene a konfliktusmentes helyzetből (két, amerikai viszonylatban sem éppen szegény, kedves és szerelmes fiatal egybekeléséből) valamilyen történetet és véle néhány megjeleníthető figurát formálniuk. Ám ritkás szövegpoénokon felül egyéb nem jutott eszükbe, így legföljebb ha gyönge hangjátékként értékelhető mindaz, amivel 99 percen át múlatják időnket.

A látványnak sajnos semmi szerepe ebben, az operatőr tehát folyton elbóbiskol, s kihagyásait a vágáskor sem korrigálják, következésként a rosszul bevilágított, életlen képektől a blickzűrökön át, a belógó mikrofonig minden látható, ami fölösleges. Hiányzik viszont a színészi alakító szándéknak legalább a jelzése – régen letettek arról, hogy bármilyen elképzelésük legyen az általuk életre nem keltett alakokról. Annál szembetűnőbb a fényes esküvő, amilyenről nálunk csupán a leggazdagabbak ábrándozhatnak már. Fidres-fodros-hólos-uszályos-művirágos-hattyús-marcipános-kétszáz személyes-ajándékautós rongyrázás a yuppie gyermekek legnagyobb gyönyörűségére, hogy a székekhez szögezett néző gyomra – az éhségtől tán vagy a tömény szépségtől, meg nem mondhatom – forog. Ízlés, igen, az ízlés vetekszik az unalommal ebben az eseménydús, otthon is nyakkendővel feszengő, kínosan illedelmes, állítólagos vígjátékban. A zsöllyémet egy gegért, Uram!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/07 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1336