KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dr. Dolittle 2.

Harmat György

 

Lássuk, mi kell ma egy sikeres hollywoodi produkcióhoz. Sztár, technika, sztori. Nagyjából ebben a sorrendben. A sztárnak elsősorban a nevére van szükség. Jelen esetben Eddie Murhpyéra. Miután most nem villoghat egy filmen belül tucatnyi szerepben (lásd Bölcsek kövére és folytatása), lévén szó családi moziról, nem is trágárkodhatja-szemtelenkedheti végig a cselekményt (A Beverly Hills-i zsaru és folytatásai), Murhpy azt csinálja, hogy nem csinál semmit. Azaz jóformán nem végez színészi munkát. Nincs is rászorulva, hiszen ott van körülötte a (tökéletes szájmozgással) beszélő – valódi vagy hagyományosan és számítógéppel animált – állatok tömege. Tehát Murphy helyett ezúttal a technika virtuóz.

Hugh Lofting Dr. Dolittle-történetei harmadszor kerülnek filmvászonra. Az 1967-es, Rex Harrison címszereplésével készült musical-változat meghagyta az állatorvost eredeti, viktoriánus környezetében, a harminc évvel későbbi feldolgozás (írásom témájának elődje) modernizálta a főhőst és viszonyait. A mostani sztori már mindössze arra szolgál, hogy közlekedési rendőrként irányítsa a sztárt a technika forgatagában. Ahogy az manapság szokás: a rendező egyetlen hangulatot sem tart ki, vázlatfigurákat rohantat a végkifejlet felé.

Mindazonáltal többnyire kellemesen szórakozunk: vannak ötletek, az állatok jópofák, és közegükben hatványozott szellemességgel hatnak a parodisztikus utalások A Keresztapára, A bárányok hallgatnak egy jelenetére, a Madarakra. Még Poe Hollója is elkárogja magát: „Soha már!” A jó mulatság ízét azonban olykor megkeserítik az ízlésficamok. A családi filmbe nem illő szexuális viccek mellé még a Bölcsek kövére szellentés-poénjai közül is beszivárgott egy.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3446