KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hírek szerelmesei

Barna György

Az eredeti cím a televíziós adásrendezők által használt sztenderd jelzés: a hírbeolvasó már az egész képernyőt telepakolta fogaival (halálhírrel nem fejezünk be hírműsort), előkép lekapcsol, végefőcím beúszik. Az amerikai televíziózás története a képernyősztárok születésének, kihalásának, esetleges bukásának fejezeteiből áll. A hírt, a sztorit az azt hitelesítő arc adja el. „Te magad vagy a sztori” – árulja el a sokmindent megélt szerkesztőprofi, Warren Justice (Robert Redford) az új arcnak, a Miami Tv Station riporteri állását némi, valamint csupán konzumnői tapasztalattal megpályázó Sally Atwaternek (Michelle Pfeiffer). A mindenben egymásratalálás rágógumija még a szokottnál is gyorsabban ízét veszti. „Jól áll neki még a ránc is Robert” és „Nemhátrál Sally” boldog ölelkezésének képei a sztorigyártó és a sztori viszonyának erotikus eredetét már a film első harmadában leleplezik (alapötlet). A maradék egy óra a Redford- és/vagy Pfeiffer-rajongóké. Búcsúk és találkozások, kemény riporteri helyzetek, mester és tanítványa közhelye, valamint a közös munkában magára, ugyanakkor újra egymásra találó két ember szerelmi története. A hír valóságtartalmát illetően csak enyhe elbíbelődésig jutó film kínos igyekezettel – merthogy mindjárt lejár az idő és még nem csináltunk semmit, gyerekek – rántja elő az álomgyári bűvészkalap agyongyötört fogását az óriáscsillaggá válás előtti utolsó nagy próbatételt. Sally munka közben bennragad egy lázadás sújtotta börtönben és szociális érzékenységű élőben tudósít a helyszínről. Kimondja a kimondhatatlant: rossz egy ilyen börtönben... Sikerorgia. Warren a kapuban várja, nagy ölelés, mennek. Mendegélnek, mígnem a férfi drámai halálára nem találnak. Banális ötlettől vezérelt banális golyó mázol mártírepizódot a film végére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=345