KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Grigorij Csuhraj (1921–2001)

Geréb Anna

 

Éppen elmúlt 18, amikor 1939-ben ráöltötték a mundért. A légi deszantosokkal harcolt a fasiszták ellen, mígnem itt, nálunk, súlyosan megsebesült.

Késõbb szinte gyûjtötte a magyar barátokat, legyenek azok osztálytársak az 1953-ban elvégzett filmfõiskoláról, vagy évek múltán tanítványok ugyanott, esetleg rendezõ-kollégák, netán ápolók és betegtársak a füredi szívkórházból, ahová rendszeresen visszajárt.

Különösen az elsõ két filmje volt sokkoló hatású. Az 1956-os A negyvenegyedik – valójában az elsõ önálló munkája – szenvedélyes-romantikus love story a halálos ellenségek között: az „osztályidegen” fehér tiszt rokonszenves figurája a mai napig emlékezetes marad.

A cannes-i fõdíj és sok más jutalom ellenére már akkor éveket kellett várnia, hogy létrehozza következõ mûvét, a megrendítõ Ballada a katonárólt (1959) a hõsi halálra egyáltalán nem készülõ, egyszerû kiskatonáról. Újabb nemzetközi díjak, újabb kihagyott évek, és jön a Tiszta égbolt, a sztálinizmus nyílt tagadása és a törvénytelenségek sokáig legbátrabb kritikája.

A világhír csúcsán azonban megtört a pályája. Miközben élére állt az elsõ önfenntartó kísérleti filmstúdió megszervezésének (ez volt az 1966 és 1976 között engedélyezett Debjut), egy lírai falusi történet (Volt egyszer egy öregember, 1964) és két dokumentumfilm került ki a keze alól. Pontosabban forgatott még két játékfilmet is: az 1977-ben készült és azonnal betiltott remekmûvet, Az ingoványt és egy joggal szégyellt kényszervállalkozást, az olaszokkal közösen gyártott Az élet szépet (1980), Ornella Mutival és Giancarlo Gianninival.

Alig négy-öt filmmel beírta magát a filmtörténetbe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3843