KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nagy durranás

Zsenits Györgyi

 

Az amerikai filmek „rongyosbáljába” nem lehet pusztán egy paródia a belépő. Itt aztán mindent be kell – és be is lehet – vetni, amit látni lehetett az elmúlt húsz-harminc évben az Újvilág túlcsorduló szélesvásznain. A végeredmény pedig még így sem lehet egyéb, mint egy kicentizett hatású, „igazi amerikai” film. Egy szedett-vedett szerkezetű vígjáték, kasszasikerrel kecsegtető paródia, amely filmművészet felől nézve már önmagában is a „gyanús” kategóriába sorolandó. De micsoda vígjáték! Bár a film alapötletét a Top Gun idillikus repülő-világának gúnyrajza adja, egyúttal egy végtelenül pimasz filmtörténetet is láthatunk: a régi „nagy durranások”, hangos amerikai filmsikerek egy-egy kockáját, jelenetét, vagy éppenséggel csak egy-egy apró tárgyi utalást – s mindezt természetesen a humor legkülönbözőbb rétegeiben meghempergetve. A szerzők kaján vigyorral idéznek egymás mellé olyan filmeket, mint a Diploma előtt, a Szelíd motorosok, a Superman vagy a Farkasokkal táncoló. Ennyi komolytalan zagyvaság láttán a néző mégis kénytelen nevetni. Szinte minden másodpercre jut egy jobb-rosszabb poén, s mindeközben az US Navy szuperbombázói rendeznek pazar tűzijátékot a vásznon. Mert az alaptörténet mégiscsak a szorongó főpilóta hajmeresztő kalandjainak paródiája.

Persze könnyen röhögcsélek. Talán nekem is pszichés zavaraim támadnának, ha valamely dicső ősöm kipreparált szeme révedne rám egy aranyszelencéből. Az ilyen morbid ereklyékkel csínján kell bánni, máskülönben üldözni kezdenek bennünket. Legalább olyan szemrehányó tekintettel, mint amilyennel a kifigurázott rendezők nézik majd ezt a vígjátékot...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4247