KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szerelem erejével

Tamás Amaryllis

 

A morbid játékossággal telített szerelmi tragikomédia két főhősét, Hilaryt és Victort a véletlen löki közös sors-színpadra. A huszonéves, évtizede leukémiás, Klimt művészetéről szóló doktori disszertációján dolgozó férfit az elmúlás víziója kísérti. Egy rideg-steril, hideg-fekete-szürke, a halál designe-színeivel berendezett szuterénben egyedül birkózik a napi kínokkal. Találkozásukig az „arany-napragyogású” Hilarynak az emberi kapcsolatok, az érzelmi lehetőségek „gazdag tárházát” infantilis anyja s könnyed-semmilyen szeretője jelentik. Amikor ápolója lesz Victornak, a természet lopódzik vele vissza a gondosan elkerített, kényelmes halál-lakosztályba. Mindketten rendhagyó belső expedíciót járnak végig. Hilaryban a megrendülés nagyanyáink betegséget-halált is legyőző erejét, vajákos képességét, tenni akarását, szolgálni tudását hozza napvilágra, Victor pedig az élettelen tárgyak szépsége, a Renoir, Manet, Van Gogh, Klimt diapozitívok helyett a „korszerűtlen” érzelmeket választja, amelyekben ma már talán hinni sem tudunk, merünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4268