KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tengeralattjáró

Kovács András Bálint

 

Ez a film nem a fasiszta fenevadról szól, hanem német katonákról. Nem a náci hadvezetésről, hanem kipróbált, dolgukat értő, precíz szakemberekről. Nem a német hadigépezetről, hanem a német hadigépekről. Ha a film mondandóját egy rossz viccben össze lehetne foglalni, akkor valahogy így hangoznék: Mi a különbség a fasizmus és a sztálinizmus között? Az, hogy a Volkswagen még mindig megy. Tengeralattjárónk hősei nincsenek oda Hitlerért, a „dagadtat” (Göringet) meg egyenesen utálják, viszont feltétel nélkül bíznak a német iparban és szakértelemben. Nem sokat foglalkoznak az ideológiai neveléssel, viszont jókedvűen éneklik ellenségeik katonadalait, és a Lili Marleen helyett francia sanzonokat hallgatnak. Feladatukat egy zokszó nélkül teljesítik, az ellenséget nem kímélik – hagyják odaveszni a fuldokló angol tengerészeket –, de a profi gőgjével vetik meg azokat, akiktől a parancsokat kapják. Más világban élnek, mint azok: akiktől a parancsokat kapják. Más világban élnek, mint azok: a profizmus és a minőség nemzetek és ideológiák feletti világában. Szakértelmük és a német technológiai perfekcionizmus segítségvel minden helyzetből megmenekülnek, csak egyet nem élnek túl: az ünneplést és a díszmenetelést. Itt már védtelenek a „Tommyk” repülőivel szemben, mert ez már politika és ideológia.

A film – mely igen izgalmasan, bár az akciófilmek sokszor lapos sablonosságával van elkészítve – letörülhetetlenül hordja magán a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján születő professzionalizmus-kultuszt, technokrata-pragmatista yuppie – szemléletet. Minden ideológia halandzsa, a szakértelem és a pontosság rejti az emberi minőségeket. A rendező kínosan vigyáz, hogy a szakszerűséghez intézett ódája ne váljon a fasizmus felmentésévé, és kétségtelenül ügyesen egyensúlyoz ezen a keskeny pallón. (Szinte nem látni a filmben náci szimbólumokat, a zászlókat is gondosan lekötötték, hogy ne lobogjanak. (Megpróbálja átmenteni azt, ami átmenthető a háborúból a német identitástudatba. Az, hogy Thomas Mann és Albert Einstein helyett a német gépészmérnökökkel próbálkozik, nem tisztességtelen és nem is tévedés, csak egy kicsit lapos. De ami igaz, az igaz: a Volkswagen még mindig Volkswagen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4405