KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Marie

Zalán Vince

A jogállam lehetőségeit épphogy csak ízlelgető magyar mozinéző – talán nem tévedek nagyot – némi érdeklődéssel elegyes zavarodottsággal tekint a Marie című amerikai filmre. Zavarodottságának feltehető oka, hogy nincs (nem lehet) képzete, fogalma a címszereplő hivatali státuszáról. (Marie Tennessee állam szabadlábra-helyező bizottságának az elnöke.) Ugyanakkor – furcsa ellentmondásként – ennek a hivatali funkciónak a fontossága az egyetlen ebben a publicisztikai ihletésű filmben, ami érdeklődését valóban felkeltheti. A rendező, Roger Donaldson természetesen nem a magyar néző, elsősorban nem a magyar néző számára készítette filmjét, érthető hát, hogy e jelentős állami-jogi posztnál jobban érdekelte a joggyakorlat, pontosabban a joggyakorlat tisztaságába, az igazságba vetett hit. Mert hisz az igazság, az amerikai filmművészet hagyományainak megfelelően, előbb-utóbb diadalmaskodik, ha máshol és máskor nem, hát a bíróság előtt. Lényegében ez a népszerű előadásmódban megfogalmazott meggyőződés koronáztatik meg a Marie-ban, amikor az állam kormányzója ellen indított per befejezésekor a háromgyermekes, elvált jogásznő győztesen hagyja el a bíróságot.

A főcímlista különböző rangú producerei között felfedezhető egy név: Frank Capra jr. Nem tudom, hogy e név viselőjének van-e valami köze a roosevelti korszak talán legnépszerűbb filmrendezőjéhez. Annyi azonban bizonyos, hogy a Marie csak halvány visszfénye Frank Capra igazságra törő, lelkesítő műveinek, jóllehet Roger Donaldson élvezetesen és folyamatosan „beszéli” az általunk is jól ismert amerikai film-köznyelvet. Talán el is felejtenénk filmjét, ha nem tolakodna tudatunkba olykor a kérdés: mi is az a szabadlábra-helyező bizottság?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4869