KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Balekok

Harmat György

 

Képzeljük el a szelíd, neurotikus Pierre Richard-t, meg az erőszak-híve, vagány, érzelmeit szégyellő, „igazi férfi” Gérard Depardieu-t, amint alvilági üldözőkkel a nyakukban, együtt nyomoznak egy tizenhat éves szökött kamasz után, akiről ráadásul nem is tudják, hogy melyikük fia. Ígéretes, nemde? Nem először találkozunk e remek kontraszt-párossal: rájuk épült Francis Veber egy korábbi filmje, a Balfácán is.

Depardieu nemcsak Ferreri, Truffaut, Bertolucci és Wajda filmjeiben bizonyítja, hogy korunk egyik legnagyobb filmszínésze, hanem az efféle bohócságokban is. Richard kevésbé mértéktartó eszközökkel él, ám depressziós-karikatúrája (lépten-nyomon sírva fakad) többnyire ellenállhatatlanul kacagtató.

A történet ritkán pereg igazán gyorsan, sablonos is, de a két színész elevenné teszi. Megfelelő arányban váltakoznak a szentimentális és humoros elemek, a befejező képsoron (az apai, fiúi és baráti szeretet sajátos diadalán) pedig egyszerre sír és nevet a történetbe belefeledkező néző.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5916