KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bosszúvágy

Harmat György

 

Ha valahol elszaporodik az erőszak és a bűnözés, annak oka mindig a társadalomban keresendő. Ezt a nem új igazságot hagyja figyelmen kívül Michael Winner. Nem mintha egy kriminek feladata volna a mély társadalomábrázolás. E film hiányérzetünket felemásságával váltja ki: a „Büntető” (Charles Bronson) indítékait alaposan és hitelesen tárja elénk, akárcsak a rendőrség manipulációit, a bűnözést viszont csak mint jelenséget mutatja be, mint a „rossz fiatalok” megszüntethetetlen „rosszaságának” következményét.

„Ha a rendőrség nem véd meg minket, védjük meg magunk” – a magányos bosszúálló egyszerű filozófiáját képviseli itt Bronson ugyanúgy, mint történelmi környezetben a Chato földje című ugyancsak Winner-ren-dezte filmben.

Nem dohognék, ha kevesebb lenne a hamis moralízálás a Bosszúvágyban, hiszen felépítése mesteri, izgalmas az első pillanattól az utolsóig, az alakok megfelelően jellemzettek, hatásos Herbie Hancock zenéje: kiváló krimi tehát – tehertételekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7730