KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az igazság fogságában

Kolozsi László

 

Annak, aki Atom Egoyan-filmet akar nézni, nem ajánlom Az igazság fogságábant, mert majdnem annyi köze van a Kárbecslőhöz – ehhez a megrázó remekműhöz, amelynek minden másodperce olyan súlyos, mint egy brokátfüggöny –, mint az Ászja Klacsinanának a Tango és Cash-hez (mindkettőt Andrej Koncsalovszkij rendezte). Persze nem akarok igazságtalan lenni, és a helyzet nem ennyire súlyos. Az igazság fogságában legnagyobb problémája, hogy nem igazi Egoyan-film: legfeljebb csak néhány perce emlékeztet a kanadai rendező korábbi munkáira: életrajzi film egy kis titokkal fűszerezve. A titok persze csípős, mint a dijoni mustár. Az ötvenes évek Amerikájának két tévés sztárját, Lanny és Vince Morrist  a – legutóbbi szerepei után – már zsigerből ellenszenves Kevin Bacon és az íróként is ismert Colin Firth alakítja: Lanny – ahogy maga mondja – a rock & roll, Vince a class (a klasszikus stílusban öltözködő és beszélő úriember). Lanny és Vince a kor Jay Lenója, vicceik blődek, szégyellnivalón üresek.

Az ízléstelenség artistái egyik pillanatról a másikra tűnnek el az amerikai tévékből. Karen O’Connor, az ambiciózus riporternő évek múlva nekiindul megfejteni, hogy miért. Az elhibázott narráció – nem csak azt nem lehet tudni ki miért szólal meg, azt is csak találgatni lehet, ki beszél éppen – nem fel, hanem összerázza a nézőt. A minotaurus, amihez el kell jutni a film meglehetősen beláthatatlan labirintusában, persze az, hogy Karen mennyire érintett a testvérpár ügyében. Az út erotikus jeleneteken keresztül vezet (lévén, hogy e film erotikus thriller akarna lenni): mintha a sok vonzó, meztelen női testtel és a merész leszbikus jelenettel kérne elnézést Egoyan a gyengécske forgatókönyvért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8491