KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/június
• Schubert Gusztáv: Egy percnyi csend A másik ember
• Ágh Attila: A gyengék ereje Nemzedéki vallomás Kósa ferenc filmjéről
• Kovács András Bálint: A másik nemzedék Beszélgetés egyetemistákkal
• Csepeli György: A vicc keserű bája Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Kovács András Bálint: A Wenders-sztori folytatása Berlin felett az ég
• Fáber András: Ruttmann Berlinje Dokumentumok
• Klaniczay Gábor: Patetikus céltalanság A taxisofőr
• Reményi József Tamás: Paszternak nélkül Zsivago doktor
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Fények, megvilágítások Nyugat-Berlin
• Koltai Ágnes: Zsánerképek Clermont-Ferrand
• Tóth János: Pordenonei kincsek Némafilm-jegyzetek – nagyzenekarral
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Kairó bíbor rózsája
• Nagy Zsolt: Diplomás örömlány
• Nóvé Béla: Érints meg és menj!
• Biczó Dezső: Tájkép, bútorokkal
• Gáti Péter: Bűnös férjem
• Ardai Zoltán: Ritz fürdőház
• Tamás Amaryllis: A csitri
• Vida János Kvintus: Távoli kiáltás
• Tamás Amaryllis: A halál ideje
KÖNYV
• Vértessy Péter: Filmközelben

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Menekülés az éjszakába

Simó György

Marlon Brando a minap hangosan dicsérte ezt a Sean Penn-filmet, mondván, így kell az erőszakról filmben beszélni. Marlon Brando híres és okos ember, részben igaza is van, de azért óvatosan a bónuszpontokkal: a Menekülés az éjszakába sajnos rosszul megcsinált film. Kétségtelenül nem akciófilm, hanem didaktikus dráma, mondanivalóval, üzenettel, sorssal és sok alkohollal, de ettől még nem vagyunk beljebb, emberi dolgokról is lehet nagyon laposan és unalmasan mesélni. Egy középkorú ékszerboltos (Jack Nicholson) elhatározza, bosszút áll a palin (David Morse), aki három évvel korábban részegen elütötte a lányát. Pechjére, a baleset óta a Booth névre hallgató nagy darab ember arannyá nemesedett a börtönben, a piás-kurvás Nicholson viszont teljesen szétzuhant, elvált, egész nap cimborákkal lóg a szexclubban, miközben egyetlen dologra vár: arra a pirossal bekeretezett napra, amikor Booth kiszabadul. Amikor pisztolyt szegez Booth fejének, hiányzik a golyó a fegyverből, mire ad magának még három nap gondolkodást. Nem kellene, talán szerencsésen rövidebb lett volna a film, ha ott rögtön lelövi. A két színész mentségére legyen mondva, mindent megpróbálnak, nem is egészen eredménytelenül. Nicholson ismerősen neurotikus, David Morse pedig nagyon meggyőzően befelé fordult. A történet így minden hibájával együtt is menthető lenne, ha Sean Penn-nek nem sikerülne a jeleneteket olyan ismerősre és szájbarágósra alakítania, hogy semmi átütő erő ne maradjon bennük. Egy vágás Moorse, egy vágás Nicholson, szépen szimmetrikusan egymás mellé rakott jeleneteken át peregnek az órák, várnak a nagy találkozásra, és ez így megy egész addig, amíg a végén a bölcsészhallgatók dramaturgiai érzékével megáldott Booth egy háromnegyed órás futóverseny végén éjfélkor rá nem fekszik a halott kislány sírjára: „Jön az édesapád. Szüksége van a segítségedre.” Nem árulom el a végét, legyen valami öröm is abban a háromszáz forintban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/08 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=317