KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/június
• Schubert Gusztáv: Egy percnyi csend A másik ember
• Ágh Attila: A gyengék ereje Nemzedéki vallomás Kósa ferenc filmjéről
• Kovács András Bálint: A másik nemzedék Beszélgetés egyetemistákkal
• Csepeli György: A vicc keserű bája Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Kovács András Bálint: A Wenders-sztori folytatása Berlin felett az ég
• Fáber András: Ruttmann Berlinje Dokumentumok
• Klaniczay Gábor: Patetikus céltalanság A taxisofőr
• Reményi József Tamás: Paszternak nélkül Zsivago doktor
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Fények, megvilágítások Nyugat-Berlin
• Koltai Ágnes: Zsánerképek Clermont-Ferrand
• Tóth János: Pordenonei kincsek Némafilm-jegyzetek – nagyzenekarral
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Kairó bíbor rózsája
• Nagy Zsolt: Diplomás örömlány
• Nóvé Béla: Érints meg és menj!
• Biczó Dezső: Tájkép, bútorokkal
• Gáti Péter: Bűnös férjem
• Ardai Zoltán: Ritz fürdőház
• Tamás Amaryllis: A csitri
• Vida János Kvintus: Távoli kiáltás
• Tamás Amaryllis: A halál ideje
KÖNYV
• Vértessy Péter: Filmközelben

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ítélet: halál

Greskovits Béla

 

Íme, újra egy partizánfilm, frissiben a futószalagról. A lengyel ellenállásról szól, de „lengyeles zamatát” legfeljebb az adja, hogy időnként még a német tisztikar is zsörtölődő „tiszteletkörökre” kényszerül benne a közmondásos lengyel szabadságvágy előtt. Egyébként elejétől a végéig szabványszerű alkotás, lehetne akár jugoszláv is, ha hősei kólót járnának harc után. Talán csak egy kicsit „spórolósabb” az átlagnál. Mert, akárhogy is számolgatjuk, mindössze 15–20 statiszta veri benne a díszlépést – jóllehet több műszakban – a megszállt város utcáin, és bizony magának Heinrich Himmlernek a fogadására annyi egyenruhást sem tud felvonultatni a rendező, mint amennyi egy kisvárosi tűzoltó-szemlére összesereglik. Ráadásul untig ismert díszletek között lézengenek a szereplők, egyetlen eredeti elemmel sem gazdagodik korképünk.

Monthatnánk persze: hagyjuk a külsőségeket, hátha szándékoltan jelzésszerű a korrajz. Csakhogy nem kevésbé érdektelen a film pszichológiai síkja (hogy ne mondjuk: lapálya) sem. A fiatal hős, a partizánok ítéletvégrehajtó osztagának tagja rádöbben: embert ölni viszolyogtató, még ha áruló, kollaboráns is halálraítélt. Csakhogy – tanít a rendező – saját életével jászik, aki sorsdöntő pillanatokban érzeleg, az ellenállás nem gyerekjáték.

Nem bizony, de a filmrendezést sem ártana komolyabban venni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Orzechowski produkciójához hasonló művek serege tanácsolja el az érdeklődőket még a témától is, míg a lengyel ellenállás tényeiről, valódi drámáiról utoljára Wajdától láttunk igaz filmeket. Ilyen helyzetben a kritika sem gyerekjáték, szigorú ítéletre kényszerül. E lengyel filmre vonatkoztatva, az ítélet: silány.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/10 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6956