KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/június
• Schubert Gusztáv: Egy percnyi csend A másik ember
• Ágh Attila: A gyengék ereje Nemzedéki vallomás Kósa ferenc filmjéről
• Kovács András Bálint: A másik nemzedék Beszélgetés egyetemistákkal
• Csepeli György: A vicc keserű bája Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Kovács András Bálint: A Wenders-sztori folytatása Berlin felett az ég
• Fáber András: Ruttmann Berlinje Dokumentumok
• Klaniczay Gábor: Patetikus céltalanság A taxisofőr
• Reményi József Tamás: Paszternak nélkül Zsivago doktor
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Fények, megvilágítások Nyugat-Berlin
• Koltai Ágnes: Zsánerképek Clermont-Ferrand
• Tóth János: Pordenonei kincsek Némafilm-jegyzetek – nagyzenekarral
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Kairó bíbor rózsája
• Nagy Zsolt: Diplomás örömlány
• Nóvé Béla: Érints meg és menj!
• Biczó Dezső: Tájkép, bútorokkal
• Gáti Péter: Bűnös férjem
• Ardai Zoltán: Ritz fürdőház
• Tamás Amaryllis: A csitri
• Vida János Kvintus: Távoli kiáltás
• Tamás Amaryllis: A halál ideje
KÖNYV
• Vértessy Péter: Filmközelben

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Francia újhullám

Ó, a Nouvelle Vague!

Jancsó Miklós

Javasold egy kommunikációs iskolában: nézzünk meg egy Fellinit (behelyettesítheted bárkivel, abból a korból). Lesz mindig valaki, aki azt mondja, minek. Másvalaki, egy igazi „ki ha én nem”, meg hogy „Fellini? Ki az?”.

Sebaj. A világ mindig ilyen volt. Ilyen is lesz (amíg Budapesten vásár lesz). Nem kell felhúznod az orrod!

Jó napsütésben, kedvező széljárásban, megkapaszkodva az édes anyaföldben (jó, mi?) az éretlen is beérik majd. Ilyen a világ! Ilyen is a világ. És akkor, érett korban, visszatér majd a múlt. Aha persze: a nosztalgia, meg a mások előtti fő- és térdhajtás.

Hogy én érett vagyok-e, nem tudom. Szokták mondani, nem nőtt be még a fejem lágya. Meg, hogy nem is fog. Pedig én, néha azt érzem, már túlságos az érettségem (öndicséret büdös). Azt hiszem nem is magam miatt. A szekta, amihez tartozom, felnőtt korba ért. Megbecsüli a pergő képet. Néha még a szart is. (Na, na! nem kellene túloznom!)

A szekta tagja hullámlovagol a kíváncsiság, az áhítat, a „hogy mik vannak!”, meg még sok minden hasonló lelkiállapot fölött és benne.

Mert már tudjuk, hogy minden újdonság: az új is, a legújabb is, még a legrégibb is. Vagy a „félrégi”.

Ó, a Nouvelle Vague!

Felkavar (nem hülyéskedek, tényleg felkavar) az ezerszer látott Kifulladásig, Négyszáz csapás, Jules és Jim. És sorolhatnám.

A címekkel meg lehetne tölteni a Filmvilág minden lapját.

Ó, a Nouvelle Vague!

Az eszmélés, a változás, a jobb jövő. Mondjam tovább? Nem érdemes. Ó, annyi minden, de minden! Áldott légy, Nouvelle Vague.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9946