KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyilkos a házban

Vidovszky György

 

„Egy fiú a házból, a Fehér Házból, úgy örült, hogy velem lehet…”ám az idill tragédiába torkollik: a szerencsés lányt másnap arccal a padlócsempének tapadva, merev tekintettel találják meg (á la Psycho) az egyik protokoll-mosdóban. A Ház biztonsági szakemberei gyanút keltő körültekintéssel takarítanak el minden vérér egyéb nyomot a helyszínre érkező kirendelt nyomozó, Harlan (Wesley Snipes) elől. A Fehér Ház fekete ügyletei között a színes bőrű rendőr rózsaszín álmokat szövöget: a könyörtelen Igazság nevében arra készül, hogy szembeszálljon az Egyesült Államok legjobban védett személyiségeivel, az elnökkel és fiával, azok tanácsadóival és őreivel. Harlan nyomozását néhol megoldhatatlan akadályokkal nehezíti a titkosrendőrség, de a dramaturgia áldott múzsája mindannyiszor homlokon csókolja, és a legjelentéktelenebb részletekből olyan összefüggéseket fedeztet fel vele, amelyek kikezdik a hétköznapi halandó számára kikezdhetetlennek tűnő politikai gépezet működését. (A filmet nézve pedig elgondolkozhatunk azon, hogy ha annyi banális hibát követ el az amerikai titkosszolgálat, mint ahogy ez a vászonról elénk tárul, akkor az is biztos csak filmtrükk, hogy az Egyesült Államok még egyáltalán létezik.)

Wesley Snipes néhol üdítően szellemes játékával a fejtörés két formájába kaphatunk bepillantást: a gondolkozó és a másnak öklével gondot hozó embertípus egyesül benne, hétköznapi problémácskákkal és országot érintő feladatokkal. A zárójelenet minden bajt elsöprő megoldásában már csak egy nyugtalanító elem marad: a megmentett amerikai elnök könnybe lábadt szemmel azt kérdi a nép egyszerű rendőrétől, hogy mivel hálálhatná meg halált és testőröket megvető bátorságát.

Wesley Snipesszal együtt mi is azon bosszankodhatunk a stáblista alatt, hogy miért nincs az elnöknek eladó királylánya, meg fél országa, mert ha lett volna, megérdemelte volna ez a szimpatikus hős.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1502