KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hajlakk

Lajta Gábor

 

A filmvásznon édes zöldek, émelyítő rózsaszínek és falánk sárgák – a new wave színvilága a hatvanas évek elejére kopí-rozva –, merev frontális beállítások, zökkenő képvágások; a hangfalakban mono slágerek kopogása (nem a Dirty Dancing disco-zenével cukrozott mambója). És orrunkban töménytelen hajlakk kábító szaga.

Furcsa karriertörténet a Hairspray: afféle anti-Flashdance, anti-Tánckar. Nem erotikus jazz-balerinák törnek be az 1962-es baltimorei tévé-show világába, hanem a kicsúfoltak és a kitagadottak – egy kövér lány, néger barátaival. A rendező láthatóan az ő pártjukon áll, a különbözőkén, de cinikusan röhög is az egész társaságon és saját magán, a kívülálló filmes pózain. Humora útszéli és finomkodó egyszerre.

John Waters, az egykori kispénzű underground rendező, transzvesztiták kedvelője, erőszakos és szándékosan ízléstelen filmek alkotója, ezúttal visszafogta magát. Egy kis öklendezéstől eltekintve, unatkozóan szolid. A Hajlakkot nem vetítenék szado-mazochista filmfesztiválokon, mint a Desperate Livingzt, és rendezőjét nem is tartóztatnák le illetlen felvételek miatt, mint első filmjének forgatásán. Kárpótlásul láthatjuk (több elaggott pop- és rocksztár mellett) Divine-t, az óriás nőimitátor színész-énekest (a You Think You re Man például nagy slágere volt).

S hogy végül is milyen film a Hajlakk, e tánciskolái performance? Zavarbaejtő, akár egy transzvesztita.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5474