KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Muppet Show

Lajta Gábor

 

„Kár volt ennyi celluloidért” – mondja a Muppet-mozi filmbeli nézője, s igaza lehet, mert hiába a pazar technika, a tökéletes trükkök, ha mindez csak a történet laposságát, a poénok gyengeségét tudja – többé-kevésbé – ellensúlyozni.

A Muppet show bábfilm, de hús-vér alakok is szerepelnek benne. A főszereplő bábuk mellett azonban az emberek sokszor furcsán, groteszkül hatnak; – különös, milyen könnyen elfogadjuk ezt a „bábuszemszöget”. Az alkotók azonban nem használták ki a maguk teremtette érdekes lehetőséget, megrekedtek a puszta történetnél: a film hősei fényes pályafutásról álmodozva Hollywoodba igyekeznek. Kalandok árán eljutnak az „álomgyárba”, megkezdik a forgatást, ám egyszer csak összedőlnek a díszletek, kiégnek a lámpák és a bábuk a szabaddá vált égbolt felé fordulva énekelnek... A befejezést akár szimbolikusnak is tekinthetnénk, ha a film maga nem a legtisztább hollywoodi eszközökkel készült volna; a hagyományos plánozás, a játékfilmes dramaturgia, a szépelgő beállítások „felnőttesítették”, lényegétől fosztották meg a bábfilmet. Ez a negatívum a legjobb pillanatokban a hollywoodi stílus paródiájává fordul át, de az egész filmre nem jellemző az ironikus hang. Mindezt megtoldják a szerzők azzal a Bombasikerből ismert „olcsó” közönségszédítő fogással, hogy egymondatos szerepekre olyan sztárokat szerződtetnek, mint Orson Welles, Elliot Gould, Telly Savalas és James Coburn.

Így hát hiába a tervezők fáradsága, a bábuk rendkívül kifejező mozgása (és nem utolsósorban kitűnő szinkron-hangjaik), erre a filmre is érvényes, amit Fernand Léger, a festő mondott: „A mozi mohóságában félrenyel, fulladozik, akár a szegényember, aki hirtelen meggazdagodott” ...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7373