KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

A méhkirálynő

Karcsai Kulcsár István

 

Az olasz film a hatvanas években új lendülettel igyekezett vezető helyet biztosítani a maga számára a világ filmgyártásában. A Cinecittà, a nagy filmváros valamiféle európai Hollywood szerepét próbálta magára vállalni. Másrészt csak filmtörténeti mércével mérhető nagy alkotásokat hozott létre Antonioni, Fellini, Pasolini... Ügy tűnt, hogy egyrészt a nyomasztóan nagy egyéniségek árnyékában, másrészt a szuperprodukciók és a „makaróni westernek” mellett nem sok tér jut más alkotóknak, egyéni hangnak. Nem ez történt. Kibontakozott egy rendezőnemzedék, nagy közéleti érdeklődéssel, erősen intellektuális szemlélettel, friss formanyelvvel. Csak néhány név közülük: Elio Petri, Damiano Damiani, Bernardo Bertolucci, Francesco Rosi, Franco Rossi. Ehhez a nemzedékhez tartozik Marco Ferreri is. Hogy útjaik később merre vezettek, arra természetesen ebben a pár sorban nem térhetünk ki. Ferreriről is csak annyit állapíthatunk meg ezúttal, hogy A méhkirálynő (1963) valóban bizarr komédia. Egy jellegzetes társadalmi helyzet, bár torzító tükörben szemlélt, de valódi alakjait vonultatja fel. A házasság hagyományos intézményét éppen úgy megszurkálja, mint a nők szenteskedő, álnok önzését, ugyanezen intézményen belül. Ugo Tognazzi és a fiatal Marina Vlady kellemes pillanatokat szereznek a nézőknek, bár sajnos maga a történet egyre fárasztóbbá válik, és a vége felé már némileg mesterkéltnek hat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8169