KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/augusztus
• Székely Gabriella: Az arany ára Beszélgetés Bereményi Gézával
• Koltai Tamás: Házasság magyar módra A menyasszony gyönyörű volt
• Koltai Ágnes: Hallgat a mély A Balázs Béla Stúdióról
• Forgách Péter: Epizódok M. F. tanár úr életéből Részletek Forgách Péter Mérei ferenc-portréfilmjéből
• Böszörményi Géza: Rémálom és valóság Woody Allen stílusában
• Kovács István: Eltékozolt történelem Beszélgetés Janusz Zaorskival
• Zaorski Janusz: Eltékozolt történelem Beszélgetés Janusz Zaorskival
A FILMVILÁG MOZIJA
• Bikácsy Gergely: A halál munkában Mentse, aki tudja (az életét)

• Klaniczay Gábor: David Bowie a filmvásznon
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Madárka
• Nagy Zsolt: Szökevényvonat
• Gáti Péter: Az ördög jobb és bal keze
• Báron György: Váratlan szerelem
• Schreiber László: Hajsza szárazon és vizen
• Kabai József: Az aranylánc

• Révész László: Videoművészet – a videotechnika csukamájolaja

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Gaál István

A Prédikátor könyve

Jancsó Miklós

Gaál István emlékének.

 

A vágószobák az alagsorban voltak. Nem, nem pincében, alagsorban. Ha ablakot nyitottál, láttad a kertet. Alulnézetben, de láttad. Előttünk futó gyalogrózsák voltak. Meg valami zöld. Világoszöld, hosszú levelekkel. Kevés szélre is megmozdultak. Zizegtek. Mi lehetett a nevük?

Kora nyár volt. Nyitott ablaknál ültünk. Valami „fontosat” bütyköltünk Verával. Akkoriban minden nagyon-nagyon fontos volt.

Leguggolt. Benézett az ablakon. Mosolygott. Akkor láttam először. A híre már megelőzte. Hogy megjött az új óriás. Egy nem akárki. Pályát nyitott, valami sose látottat.

Mondom, mosolygott. Ugrás közben is mosolygott. Mosolyogva ugrott be az ablakon. Vera haját megsimogatta, nekem meg kezet adott. Kemény kézszorítás. És megöleltük egymást. Akkoriban ez még nem volt divat. Ötvenhat miatt gyanakodva nézte az ember a másikat.

A mi ölelésünk különös volt. Testvéri? Igen, testvéri. És azóta is, akárhányszor is, mindig is.

Forgatásokon meg-meg látogattuk egymást.

Állt egyszer a napraforgótáblában. A tányérok felé hajoltak. Könyv volt a kezében, olvasott. Félhangosan, csak magának. Intett a fejével, odamentem. Odaadta a könyvet, az ujjával megmutatott egy sort. Néztem. Aztán megemeltem a hangomat. „...semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: »Lám, ez új«, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak. Nem törődnek az emberek a régiekkel. De a későbbiekre se gondolnak majd azok, akik még később lesznek... Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés.”

Befejeztem. Messzire nézett, aztán felém fordult és megölelt. Azzal a mi ölelésünkkel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9245