KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vitorlás a láthatáron

Kapecz Zsuzsa

 

Van Margarethe von Trotta híres filmjének, az Ólomidőnek egy jelenete: német kamaszok a második világháború borzalmait mutató filmrészletet néznek, és a koncentrációs táborokat megörökítő képsorok alatt a testvérpár egyik tagja rosszul lesz, kirohan hányni. A Vitorlás a láthatáron főhőse, az 1943-ban, Berlinben kisiskolás Pöszméte, nagyszüleitől hall a lágerek létezéséről, és az ő gyomra is felfordul egy pillanatra, de aztán mégsem történik baj. A rendező, Günter Friedrich ugyanis nagyszerűen ért ahhoz, hogyan kell csúnya dolgokat szépen elmesélni. A múltba rózsaszín szemüvegen keresztül tekint. Ha valaki némafilmmé alakítaná ezt az alkotást, elgyönyörködhetne a barna tónusban fényképezett képekben, a már nosztalgiát kiváltó akkori tárgyakban, ruhákban, hajviseletekben. Friedrich filmje azonban hangosfilm. Az NDK filmgyártásának abba a speciális vonulatába tartozik, amelyik a mostani gyerekeknek mesél a háború alatti gyerekekről; nálunk a közelmúltban A kis Alexandert mutatták be ebből a szériából. Ezeknek a filmeknek általában ugyanaz az erénye és a gyengéje: tehetséges gyerekszereplők lenyűgöző teljesítménye – és a köré tákolt, akadozó történet, logikai ellentmondásokkal. A forgatókönyvíró Peter Abraham meséjétől egyetlen gyerek sem lesz megdöbbent, felkavart vagy bizonytalan. Szeretni fogja a pufók arcú, mindig jólfésült Pöszmétét, és azzal áll fel a zsöllyéből, hogy ez szép film. Olyan szép, hogy nem is lehet igaz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/04 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5856