KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A 3. számú űrbázis

Harmat György

 

Miért hisszük el az egyik mesét, a másikat miért nem? Kisgyerekként, kedvtelve nézzük a Harmadik típusú találkozásokat, mert Spielbergnek láthatóan kedve telik a mesélésben. Még az ennél gyengébb, A nyolcadik utas: a halál is sikerrel rémisztget, mert Scott nyíltan és következetesen vállalja műfajának szabályait. A 3. számú űrbázison időnként izgulunk, időnként nem, de szinte folyamatosan bosszankodunk.

Stanley Donen (akinek A papa mozija című kellemesen középszerű filmjével ugyancsak idén találkoztunk) komolykodva, ólomlábakon döcögteti science fiction-horrorját, nagyvonalúság nélkül és képzeletszegényen. Az űrbázison élő Ádám és (nem Éva, hanem) Alex paradicsomi boldogságát a Földről érkező idegen zavarja meg, aki robotot teremt saját hasonlatosságára. A fordulatok előadása közben Donennek arra is jut ideje, hogy merőben új morális felfedezéseit megossza a nézővel. Például: a puszta szexualitás elítélendő, mígnem a szerelem magasztos; az emberiesség kiveszőben van a világból, de vannak letéteményesei; a gép nem képes az önfeláldozásra, ámde az Ember igen, sőt!

Kirk Douglas rutinjával és fáradt, mégis új csatákra kész fizikumával, Farrah-Fawcett, Charlie „kiugrott” angyala, villogó fogsorával és ruganyos fiatalságával járul hozzá a tökéletes emberpár erkölcsi megdicsőüléséhez. Harvey Keitel azonban (akinek a tehetségére az Aliz már nem lakik itt és a Kék gallér hívta fel figyelmünket) természetes játékstílusa ellenére sem tud megbirkózni azzal a páratlan merevséggel, amelyre az Elvetemült szerepében kényszerítették.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7248