KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

36

Vízer Balázs

 

A címbéli szám a párizsi főkapitányság címére utal, ami a Quai Des Orfevres 36. alatt található. Itt dolgozott Maigret felügyelő, és Jean Gabint is számos szerepe kötötte ide, szóval lehet tudni, hogy ez akkor most egy igazi zsarumese lesz. Márpedig vagy húsz éve nem láttunk ilyet, amióta Alan Delon megöregedett és parfümöket árul, szóval ambiciózus projektről van szó, annál is inkább, mert maga a rendező is egy volt zsaru, aki egy másik volt zsaru visszaemlékezéséből készítette a filmet.

Olivier Marchalról tudni lehet, hogy már rendőri pályafutása alatt színjátszóleckéket vett, Michael Mann a példaképe és nagyon készült a filmes bemutatkozásra, nem véletlen, hogy a jelenlegi francia filmgyártás két legnagyobb nevét szerezte meg a két főszerepre. Csakhogy a jócskán túlértékelt Daniel Auteuil és a virágkorán rég túl járó Gérard Depardieu csak súlyt és stílust adnak a filmnek, de irányt nem. Vagyis túlbonyolított és komoly dramaturgiai hibákkal terhelt történetet követhetünk, amely két rivális rendőri egység, a bűnmegelőzés és a taktikai osztag – vagy fordítva? – vezetőjének küzdelméről szól. Vrinks felügyelő (Auteuil) a munkája megszállottja, és ahhoz, hogy az igazán veszélyes bűnözőket elkapja, a kisebb halakat futni hagyja. A kiüresedett Klein felügyelő (Depardieu) erőszakos karrierista, aki nem válogat módszereiben, Vrinks pedig az útjában áll, de személyes elszámolnivalójuk is van.

A két rendőrportré nem is lenne rossz, de egyik sem kap igazi mélységet, a film elején még komolyan vett, izgalmasnak ígérkező nyomozás pedig gyorsan légüres térbe kerül és véletlenszerűvé válik, majd elfelejtődik. Hiába a sok fekete bőrkabát, a füstös bárokban elfogyasztott több liter konyak, az aggódó rendőrfeleségek és hőseink bánatos nézése, a francia zsarufilm igazi visszatérésére sajnos még várnunk kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8247