KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az igazság fogságában

Kolozsi László

 

Annak, aki Atom Egoyan-filmet akar nézni, nem ajánlom Az igazság fogságábant, mert majdnem annyi köze van a Kárbecslőhöz – ehhez a megrázó remekműhöz, amelynek minden másodperce olyan súlyos, mint egy brokátfüggöny –, mint az Ászja Klacsinanának a Tango és Cash-hez (mindkettőt Andrej Koncsalovszkij rendezte). Persze nem akarok igazságtalan lenni, és a helyzet nem ennyire súlyos. Az igazság fogságában legnagyobb problémája, hogy nem igazi Egoyan-film: legfeljebb csak néhány perce emlékeztet a kanadai rendező korábbi munkáira: életrajzi film egy kis titokkal fűszerezve. A titok persze csípős, mint a dijoni mustár. Az ötvenes évek Amerikájának két tévés sztárját, Lanny és Vince Morrist  a – legutóbbi szerepei után – már zsigerből ellenszenves Kevin Bacon és az íróként is ismert Colin Firth alakítja: Lanny – ahogy maga mondja – a rock & roll, Vince a class (a klasszikus stílusban öltözködő és beszélő úriember). Lanny és Vince a kor Jay Lenója, vicceik blődek, szégyellnivalón üresek.

Az ízléstelenség artistái egyik pillanatról a másikra tűnnek el az amerikai tévékből. Karen O’Connor, az ambiciózus riporternő évek múlva nekiindul megfejteni, hogy miért. Az elhibázott narráció – nem csak azt nem lehet tudni ki miért szólal meg, azt is csak találgatni lehet, ki beszél éppen – nem fel, hanem összerázza a nézőt. A minotaurus, amihez el kell jutni a film meglehetősen beláthatatlan labirintusában, persze az, hogy Karen mennyire érintett a testvérpár ügyében. Az út erotikus jeleneteken keresztül vezet (lévén, hogy e film erotikus thriller akarna lenni): mintha a sok vonzó, meztelen női testtel és a merész leszbikus jelenettel kérne elnézést Egoyan a gyengécske forgatókönyvért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8491