KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/október
• Csantavéri Júlia: „Álom valamiről” Pasolini filmköltészete
• Kovács András Bálint: Vonyakszanak Beszélgetés Jeles Andrással
• Lengyel László: Ország-világ legyen hazánk Sír az út előttem
• Bikácsy Gergely: Holott Kárhozat
• Báron György: A harmadik Hanussen
• Schubert Gusztáv: Dzsungelmozi Civilizációk között
• Ágh Attila: Jövőképek és képtelen jövők A modern világ torzképe a 80-as évek filmjeiben
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A falurosszák Karlovy Vary

• Koltai Ágnes: A szerelem mártírja A papa szolgálati útra ment
• Barna Imre: Régi Új Undokak Rocky Horror Picture Show
• Hirsch Tibor: Pasztellszínek fesztiválja A Kecskeméti Animációs Filmszemléről
• Eszéki Erzsébet: Fából vaskarika? Kovásznai György furcsa világa
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 2.
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A kis szemtanú
• Hegyi Gyula: Jó reggelt, Babilónia!
• Nagy Zsolt: Camorra
• Sajóhelyi Gábor: Sztrájktól megbénítva
• Torma Tamás: Tuti dolog
• Torma Tamás: Légy bátor és erős!
• Gelencsér Gábor: Kamaszok a háborúban
• Gáti Péter: A rekord
• Zsenits Györgyi: A buharai festő
KRÓNIKA
• N. N.: Filmévkönyv
• Ábrán : Aleksander Jackiewicz

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Elena

Margitházi Beja

Elena – orosz, 2011. Rendezte: Andrej Zvjagincev. Írta: Oleg Negin. Kép: Mihail Krichman. Zene: Phillip Glass. Szereplők: Nagyedzsda Markina (Elena), Jelena Ljadova (Katerina), Alekszej Rozin (Szergej), Andrej Szmirnov (Vlagyimir). Gyártó: Non-Stop Productions. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 109 perc.

Diszkréten zümmög a kávéfőző, olajozottan csusszan a tolóajtó és tompán puffannak a léptek Andrej Zvjagincev új filmjének fő helyszínén, az acélkék-barna-narancs színekre komponált luxuslakásban, ahol a lakók naponta ismétlődő, többnyire szótlan rituáléit eleinte legfeljebb egy-egy varjúkárogás, és az orosz egyes csatorna ordítóan semmitmondó műsorainak hangjai szakítják meg. Akik látták a nagyfesztiválokat 2003-ban végigkaszáló elsőfilmet, a Visszatérést, valószínűleg nem fognak meglepődni a minimalista, reflexiómentes, öntörvényűen hömpölygő stíluson, és a szereplők közti vagy nagyon hűvös, vagy nagyon szenvedélyes viszonyokon. És bár a városi terek kevésbé metafizikusak, ezek a figurák pedig kevésbé enigmatikusak, Zvjagincev több szempontból is „ugyanazt” a filmet rendezi: a célkeresztben újra szülők és a felnőtt-lét határán egyensúlyozó gyerekeik, egyfelől egy dúsgazdag apa és cinikus lánya, másfelől pedig az ex-ápolónő anya és semmittevő, családos fia képében. A tét itt is a fennmaradás, csakhogy ebben most a közös utód nélküli szülőpáros érdekei végzetesen egymásnak feszülnek. A Visszatérés gyerekeit önállósító apafigurájával ellentétben Elena gyakorlatilag a fia megélhetésének egyetlen garanciája: az egész nap zavartalanul otthon sörözgető családfő „véletlenül” gyártja immár harmadik gyermekét, aki feltehetően újfent nagyanyai támogatásra szorul majd. A milliomos Vladimir viszont évek óta nem találkozott túlságosan is messzire szakadt, lázadó lányával, akivel meglepő gyorsasággal hangolódnak újra egymásra a kórházi ágy mellett, a végrendelkezés előestéjén.

A hosszú beállítások, statikus kameraállások már-már egy tudományos ismeretterjesztő film szenvtelen tárgyilagosságával láttatják az egymásból következő eseményeket és életképeket, melyek közül emlékezetes például a nyitójelenet real timeban kivárt napfelkeltéje, vagy a szűk lakótelepi konyhában némán falat bámuló és sós mogyorót rágcsáló, tespedt család. A néhol talán túlságosan is tökéletesre csiszolt összhatásban az eszköztelenségükkel tüntető színészek mellett maximálisan teljesít Philip Glass ritkán, de akkor elementáris erővel megszólaló zenéje, mely pontos aláfestője lesz annak a feltartóztathatatlan folyamatnak, melynek során a (kevésbé) életrevaló győz, és a régi helyét szinte átmenet nélkül elfoglalja a méltatlan új.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10900