KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/november
• Székely Gabriella: A légy az objektívben Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Zalán Vince: Remington R. B. és a többiek Beszélgetés András Ferenccel
• György Péter: Egy nemzedék csapdában Mr. Universe
• Kornis Mihály: Brékó, Magyarország! Egy teljes nap
• Székely Gabriella: A rövidtávfutók magányossága Soha. sehol, senkinek!
• Klaniczay Gábor: Ez a mocsár nem tarthat örökké Törvénytől sújtva
• Kovács István: Az igazság hasztalan reménye Befejezés nélkül
• Dániel Ferenc: Vonatok jönnek-mennek Menzel-sorozat a tévében
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 3.
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Talányos parancsolat Locarno
• Fáber András: Hol van Tajvan? Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Ötvenhárom hideg nyara
• Báron György: A szakasz
• Szemadám György: Óh, Argentína
• Tamás Amaryllis: Carmen
• Zsenits Györgyi: Plumbum, avagy a veszélyes játék
• Nagy Zsolt: Másnap háború volt
• Tamás Amaryllis: Kalózok
• Faragó Zsuzsa: Hálószobaablak
• Szilágyi Gábor: Hadijátékok
TELEVÍZÓ
• Bart István: A mozi időgépe Fejezetek az első világháborúból
KRÓNIKA
• N. N.: Az európai filmdíjról
• N. N.: Olvasóink figyelmébe!

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálcsapda

Szkárosi Endre

 

Már megint csapdába kell esnünk! Sidney Lumet filmje mintha unalmas és mesterkélt lelkizéssel indulna. Miért is az ember csak feszeng: ismét egy válságba jutott (dráma)író érzékeny belvilágának feltárásához kell asszisztálnia; ráadásul e feltáró folyamat további zavart keltő módon mintha egyszerű bűnügyi történetbe ágyazódna. Ezért aztán ugyancsak tisztázatlannak tetszik a színműből írt film műfaja. Színpadszerű beállítások és váratlan kameramozgások, vágások ellentétezik egymást. Ha filmkrimi, miért követi – látszólag – oly szolgaian a színdarabot, anélkül, hogy a színházszerűséget beépítené a nyelvébe? Ha filmre vitt színház, miért nem tudatosítja ezt; minek az a néhány egyébként is zavaró filmszerű gesztus, miért nem elég puritán a nyelve? (És érdemes-e egyáltalán filmre vinni egy ilyen kommersznek ígérkező színdarabot?) Akaratlan paródiára gyanakszunk.

És akkor! Minden várakozást áthágva bomlik ki a bűnügyi bonyodalom, s szaporodnak az ironikus mozzanatok, melyeknek finom összeszövődése visszamenőleg is kiadja a film legsajátabb, belső szerkezetét: egy kesernyés, az érzékelhetőségnek  éppen csak a határán mozgó, ugyanakkor a vállalt külső forma (a színpadi alapzatú filmkrimi) konvencióit a legmesteribb és legmeglepőbb módokon megvalósító, nagyon is akart intellektuális paródia logikáját.

Ira Levin bulvárdarabját Jay Presson Allen írta filmre; amit Sidney Lumet fölényes profizmussal, színpadi és televíziós tapasztalatainak, dramaturgiai érzékenységének teljes birtokában rendezett meg, 1981-ben. Tévedhetetlenül kiszámítja a hatásokat – kiderül például, hogy az expozíció hosszadalmas unalma csak hidegvérű késleltetés –, a néző reflexeit (amelyet zavarba hozó pontossággal ismer) beilleszti az erős fordulatokra és a finom fokozásra épülő dramaturgiai szerkezetbe. Profizmusa mellett saját anyagával szemben iróniája is fölényes: annyira ismeri a kriminéző és a bűnügyi történet találkozásának pszichikai erőterét, hogy miközben – természetesen mindig váratlan módon – kielégíti, egyúttal le is leplezi várakozásainkat. (Kiváló segítséget nyújt ebben a törekvésében a két férfi főszereplő, de főként Michael Caine hasonlóképp fölényes alakítása.) Ennek a nagyívű filmszervező gesztusnak a többlete teszi, hogy a bulvárdarabot követő Halálcsapda több, mint egy tisztesen elkészített bulvárfilm. Mintha csak a jobb sorsra érdemes filmművész megalkuvása felett borongana rokonszenves cinizmussal a rendező. Mintha csak azt mondaná: „Itt van, ha ez kell nektek. Első osztályú izé.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6334