KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Levelek Perzsiából

Báron György

A kritikus kiszédeleg a sötét vetítőből, égnek emeli a tekintetét, arra gondol, állna inkább hóhérnak, favágónak (szigorúan a rokonszakmáknál maradva), vagy irodalomkritikusnak: utóbbi esetben nem fordulhatna elő, hogy analfabéta könyvéről kelljen írnia. Aligha érdemes a Levelek Perzsiából dramaturgiai hibáit, képi sutaságait fölemlegetni, vagyis úgy tenni, mintha a vásznon valami filmféleség volna: javítható, csiszolható. A rendezőnek, aki a zseniális Kiarostami országából érkezett, olyan idegen a mozgókép-beszéd, mint e sorok írójának a perzsa ábécé. Fogalma sincs arról, milyen képre mi vágható, mi a különböző beállítások jelentése, miként bonyolíthatók egy történet fő- és mellékszálai, hogy kell instruálni a színészt, egyszóval mindarról, ami elsőéves tananyag a filmfőiskolákon.

Ez önmagában is nagy baj, ám ennél is súlyosabb teher a kritikus számára, hogy eme artikulálatlan hebegés mögül igen rokonszenves ember arca sejlik elő. Az alkotó érezhetően jót akar, tisztán és őszintén, akár a gyerekek, csak ugyanúgy nem képes közkinccsé tenni, mint a pólyás, akit arra buzdítanak, versformában vesse papírra az anyja iránti vonzódását.

A látás nulla foka – írta, a Barthes-i mondást parafrazeálva, Bikácsy Gergely. E meleg emberségű művet alighanem a zérus alatti jeges tartományba sorolná.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=118