KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyilkos a házban

Vidovszky György

 

„Egy fiú a házból, a Fehér Házból, úgy örült, hogy velem lehet…”ám az idill tragédiába torkollik: a szerencsés lányt másnap arccal a padlócsempének tapadva, merev tekintettel találják meg (á la Psycho) az egyik protokoll-mosdóban. A Ház biztonsági szakemberei gyanút keltő körültekintéssel takarítanak el minden vérér egyéb nyomot a helyszínre érkező kirendelt nyomozó, Harlan (Wesley Snipes) elől. A Fehér Ház fekete ügyletei között a színes bőrű rendőr rózsaszín álmokat szövöget: a könyörtelen Igazság nevében arra készül, hogy szembeszálljon az Egyesült Államok legjobban védett személyiségeivel, az elnökkel és fiával, azok tanácsadóival és őreivel. Harlan nyomozását néhol megoldhatatlan akadályokkal nehezíti a titkosrendőrség, de a dramaturgia áldott múzsája mindannyiszor homlokon csókolja, és a legjelentéktelenebb részletekből olyan összefüggéseket fedeztet fel vele, amelyek kikezdik a hétköznapi halandó számára kikezdhetetlennek tűnő politikai gépezet működését. (A filmet nézve pedig elgondolkozhatunk azon, hogy ha annyi banális hibát követ el az amerikai titkosszolgálat, mint ahogy ez a vászonról elénk tárul, akkor az is biztos csak filmtrükk, hogy az Egyesült Államok még egyáltalán létezik.)

Wesley Snipes néhol üdítően szellemes játékával a fejtörés két formájába kaphatunk bepillantást: a gondolkozó és a másnak öklével gondot hozó embertípus egyesül benne, hétköznapi problémácskákkal és országot érintő feladatokkal. A zárójelenet minden bajt elsöprő megoldásában már csak egy nyugtalanító elem marad: a megmentett amerikai elnök könnybe lábadt szemmel azt kérdi a nép egyszerű rendőrétől, hogy mivel hálálhatná meg halált és testőröket megvető bátorságát.

Wesley Snipesszal együtt mi is azon bosszankodhatunk a stáblista alatt, hogy miért nincs az elnöknek eladó királylánya, meg fél országa, mert ha lett volna, megérdemelte volna ez a szimpatikus hős.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1502