KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A mandzsúriai jelölt

Varró Attila

 

Hollywood környékén szorosabb ok-okozati kapcsolat köti egymáshoz a pártszimpatizáns propagandafilmeket és a néggyel osztható esztendőket, mint áramszünetet a népszaporulathoz – az viszont, hogy egy nagystúdió sokmillió dolláros produkcióját csupán marketingszempontból részrehajló kampányfilmnek álcázza, egészen ritka (arcátlan) eset. John Frankenheimer tömegfilmes mesterember Mandzsúriai jelöltje 1962-ben még duplafenekű, ám egyértelmű bírálatát jelentette a hidegháborús állami propagandagépezetnek, egyaránt megcélozva azokat, akik a vörös vészt, illetve azokat, akik a hazai boszorkányüldözést látták komolyabb fenyegetésnek. A Richard Condon bestselleréből írt történet főhőse zilált koreai veterán, aki visszatérő lázálmaira alapozva azzal gyanúsítja kitüntetett bajtársát, hogy egy kínai agymosás jövetkeztében tudat alatt irányított alvó ügynökként tért vissza demokratikus hazájába. Az idei remake radikalizmusa azonban puszta látszat, hiába a sok merész lépés az aktuálpolitika irányába: a távvezérelt kuvaiti háborús hős immár egyenesen alelnökjelölt, az összeesküvés mögé pedig készítői a kézenfekvő Al-Qaida vagy EU-maffia helyett a Nagy Gonosz Amerikai Multikonszernt helyezték, Halliburton vagy McDonalds helyett Manchurian Globalra keresztelve, hogy az eredeti cím azért megmaradjon.

Noha Hollywoodban nagyítóval keresve sem lehetne alkalmasabb jelöltet találni a rendezésre Jonathan Demme-nél, aki az utóbbi években több liberális programfilmmel is bizonyított (Philadelphia, Agronomist), plusz a Paramount stúdió vezetőségének demokrata elkötelezettsége is kellőképp köztudomású, a 2004-es Mandzsúriai jelölt nem több ügyesen pozícionált és okosan kiegyensúlyozott tucat-thrillernél, amely időszerűen a Kongresszust választotta díszes kulisszának. A felpergetett cselekményvezetésű, precíz karakteralakításokkal és mérsékelt vizuális közhelyparádéval levezényelt zsánerdarab egyetlen (ám alapos) melléfogása pont remake-mivoltából fakad: egyrészt az eredeti film jól ismert csattanóját a forgatókönyvírók előrehozták és a Parallax-terv zárópoénját átemelve próbáltak a végére egy újabb csavart erőltetni, másrészt a korabeli keserű befejezést stupid happy enddé alakították a mai konformista közönségigényhez szabva. Az ilyesformán teljesen hitelét vesztett végkifejlet azonban akár törvényszerűnek is tekinthető, miként a piaci igényeket szolgáló rafinált pártsemlegesség: míg az eredeti remekmű bemutatójakor a nézők a kubai rakétaválság drámai eseményeit figyelhették a televízióban, manapság a legnagyobb politikai médiaesemény egy kínos elnöki baki, netán egy szaftos szexbotrány Michael Moore csillagos-sávos hazájában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1833