KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Amerikai história X

Nevelős Zoltán

 

A cím egy magánkurzusra utal, amelyet a színesbőrű iskolaigazgató személyesen tart Hitler-imádó tanítványának, és ez a címe annak a házidolgozatnak is, amelyben a fiú felidézi, hogyan is került neonáci csoportjába. Bátyja, az ünnepelt tolvajölő ugyanezen a napon hagyja el a börtönt, ahol bizony történt vele egy-két dolog, ami elgondolkodtatta. A történet a két fiú fekete-fehér flashbackjeivel kerekedik egésszé.

A film a botrány porfelhőjében közelített bemutatója felé; nem a témája, hanem rendezőjének temperamentuma miatt. A reklámfilmes fenegyereknek számító angol Tony Kaye ugyanis zokon vette, amiért a New Line vezetői saját elképzelésükre formálták első játékfilmjét. Kaye a hollywoodi sajtóban fizetett hirdetésekben adott hangot nemtetszésének, majd le akarta vetetni nevét a filmről; az Amerikai Rendezők Egyesülete azonban figyelmeztette, hogy e kettőhöz egyszerre nincs joga, így Kaye most saját céhe ellen indított pert.

Azt, hogy a filmnek pontosan mely részeit érinti az alkotók nézeteltérése, nem tudom, de annyi biztos, lehetne rajta csiszolni. Az elevenbe vágó témát, a mások életmódjával szembeni erőszakos türelmetlenséget ez a film képes nem egyoldalúan – a (faj)gyűlölet ritkán egyoldalú – és ettől különösen átélhetően bemutatni. Ezért kár azokért a pillanatokért, amelyekben az ábrázolás módja nem tetszik.

A szituációk hitelesek, a képek ütnek, az alakítások, különösen a bátyot játszó Edward Nortoné, még sokáig velünk marad. Olykor csak egy hajszálon múlik, ha elromlik egy jelenet, olyasmin, mint a hatásvadászatba hajló belassítások, néhány helyzet zavaró leegyszerűsítése és főként a tanulságot szájbarágó záró-monológ. A dráma ettől azonban még működik, a gyűlölet témájához illően a fordulatokat nem annyira a logikus szükségszerűség, mint inkább a kiszámíthatatlan, irányt vesztett indulat vezérli.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4439