KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sem fedél, sem törvény

Tamás Amaryllis

Agnès Varda – 1985-ben Velencében Arany Oroszlán díjat nyert – filmjének hősnőjéről, Monáról nem derül ki, miért vesz vándorbotot a kezébe, semmit sem tudunk meg magányos kóborlásának indítékairól. Agnès Varda filmje ugyanis az „úton levő Monáról” szól. Így hát azok, akik az indítékokra várnak egyenes, netán szociografikus igényű választ, lehet, hogy türelmetlenül és értetlenül szemlélik a lány csendes kálváriájának stációit, s megrendülést sem fognak érezni „értelmetlen” fagyhalála miatt.

Mona útra kelését fel lehet fogni az emberi szabadságszükséglet szimbólumának, de pótcselekvésnek is – úgy, ahogy szipuzó, bandákba verődő, sok ezernyi kortársáét. Intellektuális és érzelmi kíváncsisága mögött azonban meg kell húzódnia valami másnak is. Bolyongásai közben – a többször végiggondolható tapasztalatokra épülő – tudás, gondolkodás biztonságát, az emberi érzések térképének fehér foltjait keresi. De csak szétbomlott közösségeket, szétmart családokat, „önmegvalósító” komor „őszintéket” talál, amikor fogódzók után kutat. Próbálkozásainak létjogosultsága teljes értékű még akkor is, ha erre a társadalom hol manipulatív ál-együttérzéssel reagál, hol közönnyel.

A büszke, erőteljes egyéniségű, de fizikailag teljesen legyengült Mona (Sandrine Bonnaire játssza nagy visszafogottsággal és hitelesen) váratlan halálának és sorsának tanulságai messze túlmutatnak magán a történeten: a vele együtt végigjárt út megrázó beavatás is: a másik emberre utaltságé, színészé, rendezőé és nézőé egyaránt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5139