KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tuareg bosszúja

Hegyi Gyula

 

Rambo sikere kétségkívül megihlette a világ pénztárgépre sandító amatőr filmgyártóit: egyre-másra készülnek a magányos, de „hazafias” öldöklők véres kalandjaival sokkoló történetek. Nyugat-Európában persze az eredeti Rambo antikommunizmusa és amerikai felsőbbrendűség-tudata kissé kényelmetlenül hat, ezért is tiltottak be például Finnországban egy helyi Rambo-adaptációt. Más filmesek ügyesebben alkalmazkodnak a helyi hagyományokhoz, elhagyják a műfajból az amerikai felsőbbrendűség jelképeit, a mindent átható antikommunizmust pedig semleges, sőt olykor „haladónak” látszó politikai máz helyettesíti – mindent a vevő igényei szerint. A tuareg bosszúja című olasz filmben például az ősi törzsi hagyományok tisztelete, a természet iránti hűség, a kizsákmányoló és zsarnoki kormány elleni lázadás a körítés, az ürügy – ahhoz, hogy egy villogó kékszemű mozihős egymagában lemészárolhasson (késsel, puskával, robbanószerrel, benzinnel stb.) előbb egy szakaszt, majd egy garnizont, később egy kisebb hadsereget. Ég, hull, repül az ellenség, a tuareg pedig halad előre az útján.

Annyira persze nem fajul a dolog, hogy a benszülöttnek maszkírozott mozisztár európaiakat irtson halomra – mivel tuareg a fiú, így „szerencsére” arab katonákat, arab hadsereget kell a filmre koreografált öldöklés legváltozatosabb módszereivel megsemmisítenie. Tuareg feleség, tuareg gyerek is került a történetbe: tuareg kutyára nem emlékszem. Az olasz politikai kalandfilmek szinte minden szokványos kellékétől lecsupaszított történet részint sivatagot, részint az érzéketlen öldöklés sivatagját kínálja nézőinek. Miért, miért nem, mégsem teljesen ellenszenvesen: az utolsó kockák azt sugallják, hogy a vak véletlen még a tuaregnél is győzedelmesebb, s a mozihős diadala bármelyik pillanatban kudarccá változhat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/04 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5563