KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Családi vészkijárat

Ardai Zoltán

A tiszta mérgekkel-gyógymérgekkel ható társadalmi szatíra művelésének Kelet-Európában olyan erős irodalmi-színházi tradíciói vannak – sőt, Forman, Němec, Chytilová, illetve a jugoszláv Makavejev révén már újabb keletű, filmes tradíciói is –, hogy nehéz megbékélni a kabaréízű álszatírák e táji megrangosodásával és vaskos fölényével. Ez az oka annak, hogy senkinek sem lehet tiszta szívvel ajánlani ezt a „fonákságokat kipellengérező” komédiát sem, pedig jó tempójú film: a tv-képernyőn, ahol a formai közönségességhez hozzászoktunk, bizonyára még szórakoztatónak is találnánk. Ódon névházassági meséjét (a kényszerűen férjhez menő lány s az őt pénzért elvenni hajlandó, rovott múltú fiú lassacskán egymásba szeretnek) szívesen követnénk végig – új arcok: ez elég ehhez –, de a szatirizálás mint máz a tévében is zavarna.

A névházasság színtere egy lengyel kisváros, melynek tanácselnöknője Varsóba küldi megalázkodó férjét: hozzon vőlegényt teherbeesett lányuknak, mielőtt még szó érhetné a ház elejét. (A házhoz kis magán-virágkertészet és kacsatelep is tartozik.) A kisváros egész vezető gárdája élősdiek gyülekezete. Fő tevékenységük: adják a kedves bohócot, mégpedig a mozinézők mulattatására. Az elnök asszonyt játszó színésznő ugyanis, akárcsak az ő szeretőjét játszó színész, nem egyszerűen parodizál (már ez is „sok”), hanem önparodizáló figurát alakít, aki mintha azon erőlködne, hogy bebizonyítsa: neki is megvan ám a „diszkrét bája”, nemcsak másnak. Igen, a dolgok sötét oldalának is meg kell ám látni a napsugaras oldalát! Mindenesetre az itt látható, sült kacsákban bővelkedő, nyilvános esküvőn végül mindenki jól jár: eszik-iszik, párra talál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6027