KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gumi-Tarzan

Magyar Judit

Aki kalandfilmet vár a Gumi-Tarzantól, fákon mászkáló, derék férfiakat és bűvölő, szőke angyalokat, az csalódni fog. De az is, aki valamilyen felfújható gumiállatra gondol, mellyel a vízben lehetne mókázni.

Hans Hansen és Sřren Kragh-Jakobsen filmje ugyanis komolyabb ennél. És nem hasonlít a mai gyerekfilmhez, pedig 1981-ben készült. Ivan, a film főhőse nem ügyes, mint többi gyerekhős társa. Nem kedves, mint azt a rutinos mozinéző várja. Ráadásul nem széparcú, nem szőke és nem göndörhajú. Nem köpi a bemondásokat, és nem szerel össze autókat. Még dörgölőzni sem képes. Repdeső szempilláival, soványságával, kinyúlt pulóverével, félszegségével inkább idegesítő. Sokan voltunk ilyenek gyerekkorunkban, akik az órákon a röpködő legyeket figyeltük, nem tanultunk meg hazudni és az arcunkra ügyelni. És sokan volnánk ma is ilyenek – ha vállalt magányunk nem idegesítene többé.

Ivánt sokszor veri a sors, mondhatni örökké – ezt kényszeredettséggel és valami belső tartással viseli. Köveket dobál a vízbe, és elképzeli, hogy holnaptól nem gúnyolják, nem bántják. Sőt. Egyszerre megtáltosodik, átrepül felettük, és a labdával ő talál a kosárba.

Az élet nem tünékeny fantázia reprodukciója, olykor mégis jóra fordul. A Gumi-Tarzanban például akad egy darukezelő, aki éppen olyan magányos, mint Ivan. És akár a Kisherceg, képes rá, hogy kapcsolatukat megépítve, nevelje őt. A darukezelő valahogy többet tud a fiúról, mint a tarzan-imádó kishivatalnok papa, vagy az örökös takarításmániában szenvedő, butácska mama. Akiknek nyilván egészen másféle elképzelésük volt az ő gyermekkori álmaikat valóra váltó utódról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6176