KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A lázadás ára

Peredi Ágnes

 

„Nincs szükség egy ügyes emberre manuális munkához?” így kell kérdezni, de előbb figyelmes tekintettel, tiszteletet sugárzóan meghajolni a munkaadó előtt.

Beválik az apai tanács. A lázadás ára című dán film hősének, Johnny Larsennek sikerül munkát kapnia. Szabad naphosszat deszkát cipelnie, és megkaphatja első leckéjét arról, milyen, ha feljebbvalójának nemet mond. Jobb lehetőség híján a hadseregben tanulja tovább az életet, ahol apró lázadásait még inkább megtorolják. Végül is bármerre próbál lépni, látnia kell, hogy aki a társadalomban alul van, megüti magát, ha tiltakozni mer, de akkor is megalázzák, ha mindig meghajlik.

A filmben sem a lázadások, sem a büntetések nem életveszélyesek. Mégis, az így kirajzolódó világ nagyon nyomasztó, komor. A kép is csak egyszer válik tágassá, majdhogynem derűssé, a katonaságtól való szökés pillanatában. De nyilvánvaló, ahogy onnan nem lehet megszökni, a hétköznapok hálóit, csapdáit se lehet kikerülni. Vagy meg kell tanulni alkalmazkodni, vagy erőt gyűjteni a régi, harcos nagyapák emlékéből.

Ezek a tanulságok bizonyára akkor is világossá válnának, ha a film tömörebb lenne. A katonai dresszúrát például sokkal kevesebből is meg lehet érteni. Az első, félszeg szerelmet megmutató részek sem keltettek igazán mély benyomást. Annál inkább tetszett az élet fájdalmas oldalát is alaposan ismerő, bölcsmosolyú nagymama alakja, a megalkuvásokba szürkült apa és nem utolsósorban a tétova, de lázongó Johnnyt alakító fiatal színész játéka. Johnny Larsen a háború utáni évek világát kezdi kiismerni. De ha az ember csupán azokra a – szinte már megszokott – napi hírekre gondol, hogy hány százezer fiatal van munka nélkül ebben vagy abban az országban, nem nagyon kétséges, miért készült mostanában ez a film Dániában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/04 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7129