KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jesse James balladája

Deli Bálint Attila

 

A western legendák egyik típusa a „törvényenkívülieket tisztára mosó” western, melynek „pionírje” – 1939-es Jesse-sztorijával – Henry King volt. Mögéje sorakozik – Fritz Lang, Nicholas Ray, Sam Fuller, Budd Boetticher pro és kontrái után – Walter Hill, a műfaj feltámasztásának hollywoodi „fenegyereke”, amikor elkészíti a maga változatát ugyanerre a témára. „Szentjéről” hasznos tudnunk annyit, hogy a valóságban létező személy – paradox kifejezése ez az USA nemzeti önismeretének –, rablógyilkos volt. Jesse James 16 éves, amikor beáll az Észak ellen „harcoló” Quantrill martalócai közé. A polgárháború után – itt veszi föl a történet fonalát a film rendezője – bankot és vonatot rabol, halomra gyilkolja a Nyugat felé terjeszkedő vasúttársaságok érdekszolgáit, a Pinkerton-ügynököket. Fejére vérdíjat tűznek ki. Levelet küld a sajtónak, miszerint amit rabol a szegényeknek juttatja. Bandája egy tagja lövi le hátulról, a vérdíjért. Jesse James – a mi fogalmaink szerint – a Vadnyugat Rózsa Sándora. Butch Cassidyvel és Buffalo Billel egy tőről nyesett hajtása a mítosznak. Különböznek egymástól. De közös bennük, hogy alakjuk már nem a nép száján, hanem a filmipar futószalagján formálódik.

Walter Hill olyan lábnyomokba lép, melyekben az ő lába elveszik. Mellőzi a Jesse James legendában rejlő reális drámai lehetőségeket. Látszat szerint hőse életének tárgyilagos krónikása egy valós történeti keretben. Valójában úgy keveri a tényeket a „filmes ötletekkel”, mint egy vadnyugati pókerjátékos. Blöfföl. Ahol pedig „játszania” kéne – kibic. A lassítás sablonját Sergio Leonétól lesi el. A kirakattáblákba ugrató menekülő lovasok Henry King mester plagizálása. A főhős halálát jelző kifutó filmszalag – ejnye! – Bergman Personáját idézi, de csupán Walter Hill alapállását leplezi le. Alkotása végül is lehet megtévesztő, mivel a „hatalmasok” politikai irányvonalának westernje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7281