KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hazatérés

Schéry András

 

A giccsalapállásból kiinduló filmcsináló mesterember – esetünkben az annak idején kitűnő filmmel (Az utolsó szolgálat) bemutatkozott Hal Ashby – kettőt tehet: vagy vállalja a giccs ódiumát, vagy pedig kisebbrendűségi komplexustól szenvedve makacsul művészkedik. Ez utóbbi út többnyire bűntudatos giccsbe torkollik. Amilyen a Hazatérés.

A szalmán maradt tisztfeleség – férjét a harctérre vezényelték – beáll ápolónőnek egy hadirokkant-kórházba, ahol egész gondolkodását átformáló szerelem szövődik közte és – természetesen – a legrenitensebb beteg között. (A vöröskeresztes dáma – Jane Fonda neve eleve a Harcos Tisztesség védjegye – tudatos tisztánlátásának kezdetét ebben a filmben egy frizuraváltás jelzi...)

Megvan tehát a klasszikus háromszög, melynek három csúcsfigurája a Háborúhoz – épp csak az időbeli egybeesés okán a vietnami háborúhoz – való viszonyulás egy-egy lehetőségét példázza. A háromszög pedig a giccs szabályai szerint alakul át: két csúcs közel kerül egymáshoz, a harmadik messzire távolodik.

A hadirokkant-kórház is eleve giccsveszélyes helyszín: így hát a rendező a művésziség garanciájaként gátlástalanul lekoppintja a Száll a kakukk... elmegyógyintézetének nem egy motívumát, az érzelmi hatásvadászatnak azzal a viszolyogtató válfajával operálva, amely nyers, olykor kegyetlen naturalizmussal álcázza a legvadabb szentimentalizmust.

„Átpolitizált” giccs pedig attól lesz a film, hogy a jóérzésű néző gátlásaival él vissza, aki a „tisztességes, elkötelezett, haladó, bátor, leleplező” témaválasztás láttán nem tartja illendőnek felkiáltani; a király meztelen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7878