KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Akiket forró szenvedély hevít

Schéry András

„Játsszuk meg a bazárit!” – rikkantja el magát a kefélöbajnok kefe-vigéc. S neki is kezd, hogy megjátssza. A hatás azonban elmarad. Feltehetőleg azért, mert ő megjátszás nélkül bazári majom igazán, ő is, meg a „francia négyes” másik három csetlő-botló táncosa is, akik nem csúfak ugyan, csak közönségesek, nem is koszosak – bár ezért nem tenném tűzbe a kezemet –, s nem is gonoszok, csak éppen primitívek.

Nagy közönségsikereket és művészi érdemeket maga mögött tudó műfaj ízléstelen terméke ez az olasz komédia. Matrac-centrikus világnézeti alapról, haspárti szellemeskedéssel megy neki mindennek, ami – kinek ez, kinek az – szent lehet, arra az egyre ügyelve gondosan, hogy egyaránt (méghozzá híveik számával fordítottan arányos mennyiségben) jusson az „odamondogatásokból” a katolikus egyháznak és a kommunista pártnak. S míg a hitvesi félrelépések slafrokerotikájú jelenetei váltogatják egymást, a film sorra megfricskáz és lepöccent magáról jó néhány „magas” témát – ha nem értjük, röhögjük ki alapon: szakszervezeti harcok, sztrájkok, a délvidékiek emigrációja, a család és a házasság válsága, a női egyenjogúság – minden annyira a helyére kerül, hogy csak úgy nyekken.

Nevessünk csak teli szájjal azon, hogy milyen jópofán handabandáznak, disznólkodnak az olaszok (hiába, tudnak ezek élni, a munka, az persze büdös nékik) a napfényes Itáliának ebben a büdös ipari háromszögében – amelyet ugyan épp mostanában nyilvánítottak kiemelten terrorizmus-veszélyes övezetté; alhol a legélesebbek a szakszervezeti harcok; ahol a legkiélezettebben érződik az országon belüli emigráció problémája; ahol… De elismerem, jogtalan ez a gyomorbajos reklamálás. Hiszen megmondták a film elején: ez a kis falu annyira a közepén van a háromszögnek, hogy onnan már nem is látni semmit. És így ugye mindjárt más. Így már játszhatjuk nyugodtan tovább a bazárit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7940