KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/január
• Székely Gabriella: Raszkolnyikov baltája Moszkva '88 őszén
• Fábián László: Oroszország mély sebe Védj meg, talizmán!
• N. N.: „Érdemi választ adni nem tudunk” Részletek egy dokumentumfilmből
• Szabó Miklós: A Habsburg királyfi „Isten akaratából...”
• Koltai Ágnes: A félelem senkiföldjén Bebukottak
• Zsugán István: A kukkoló kamera K; Film a prostituáltakról
• Bikácsy Gergely: A múlt század regénye? Beszélgetés Lányi Andrással
• Hirsch Tibor: Az Apokalipszis hullámlovasai Hollywood háborús dramaturgiája
• N. N.: Válogatás Vietnammal kapcsolatos amerikai filmekből
• Ardai Zoltán: Mária az antikrisztussal Rosemary gyermeke
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Sír at út előttük Mannheim

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 5.
• Fáber András: Einzenstein és nemlétező filmje a világ első filmfesztiválján
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Szerelmi krónika
• Bikácsy Gergely: Árulás
• Zalán Vince: Marie
• Kovács András Bálint: Senkiföldje
• Tamás Amaryllis: Az álmok fele
• Lajta Gábor: Négybalkezes
• Fáber András: Hegylakó
• Létay Vera: A birodalom védelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Éjfél a Jó és a Rossz kertjében

Takács Ferenc

 

Századunk amerikai irodalmából ismerős az a táj és az a világ, ahová Clint Eastwood most rendezőként viszi el a mozinézőt: az amerikai Délre látogatunk el, a legmélyebb és legsötétebb Délre, amelynek dermedt pszichózisáról és önsajnáló szenvelgéséről, közönyéről és vadságáról, legyintő reménytelenségéről és apokaliptikus csodaváró hitéről, egyáltalán: az itt folyó élet lúdbőrös nevetésre ingerlő abszurd tragikomikumáról Wiliam Faulkner, Carson McCullers, Flannery O'Connor, William Styron, Truman Capote és még sokan mások tudósították az olvasót. S nyomukban természetesen filmrendezők is: évtizedek óta fel-felsejlik a mozivásznon valamiféle „déli film”-konvenció, irodalmi megfilmesítésekben és önálló munkákban egyaránt.

Clint Eastwood ezúttal ebből a konvencióból csinált filmet. Teljes a déli kisvárosi állatsereglet a New Yorkból érkező fiatal író előtt, aki egy képesújság számára írna tudósítást a városka jeles társasági eseményéről, egy gazdag és amúgy déliesen arisztokratikus modorú műgyűjtő karácsonyi estélyéről. Hamarosan felvonul a helyi panoptikum, a transzvesztita néger bárénekes, a zsebében méreggel, feje körül cérnán kikötött legyekkel közlekedő hibbant vegyész, a néger voodoo-varázslónő, a rég jobblétre szenderült Patrick nevű kutyát még most is sétáltató komornyik és a többiek. Mint ahogy déli módra alakul a cselekmény is: a fiatal író, aki eddig azt hitte, hogy mindent tud az életről, hitetlenkedve merül alá ebben a világban, ahol senki sem az, aminek vagy akinek mutatja magát, ahol a barátságos felszín sötét és véres titkokat rejteget, ahol - mint az egyik szereplő megjegyzi - mindenkiről mindent el lehet hinni. Majd hamarosan egy gyilkossági ügy, nyomozás és tárgyalótermi dráma kellős közepén találja magát, amelynek a végén nem derül ki semmi, pontosabban csak annyi, hogy úgysem tudható, mi az igazság. Közben szerelmes lesz, s úgy dönt, hogy marad: könyvet ír a városról, önmagáról és arról a felfedezéséről, hogy úgysem tudható, mi az igazság.

De a film nem egyszerűen ebből a konvencióból készült, hanem egyben erről a konvencióról is. Minden jellegzetesen „déli” irodalmi vagy filmes elem hol finoman, hol nyersen túlrajzolt formában jelenik meg benne, a párbeszédek önparodisztikusak, a karakterfigurák karikatúrába tűnnek át: a film mindvégig csendesen elnevetgél ezen az egész „déliségen”, sőt, időnként harsány kacajra fakad fölötte. Mindez persze főleg irodalmias eszközökkel történik, a komótos tempóban, ráérős részletezéssel felépített jelenetekben, a sokáig készülő, majd kényelmesen kifutó poénok és gondosan felépített ironikus nyelvi-kulturális utalások révén: a vadnyugat színészbajnoka rendezőként ezúttal rafinált filmes csemegével állt elő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3796