KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/január
• Székely Gabriella: Raszkolnyikov baltája Moszkva '88 őszén
• Fábián László: Oroszország mély sebe Védj meg, talizmán!
• N. N.: „Érdemi választ adni nem tudunk” Részletek egy dokumentumfilmből
• Szabó Miklós: A Habsburg királyfi „Isten akaratából...”
• Koltai Ágnes: A félelem senkiföldjén Bebukottak
• Zsugán István: A kukkoló kamera K; Film a prostituáltakról
• Bikácsy Gergely: A múlt század regénye? Beszélgetés Lányi Andrással
• Hirsch Tibor: Az Apokalipszis hullámlovasai Hollywood háborús dramaturgiája
• N. N.: Válogatás Vietnammal kapcsolatos amerikai filmekből
• Ardai Zoltán: Mária az antikrisztussal Rosemary gyermeke
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Sír at út előttük Mannheim

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 5.
• Fáber András: Einzenstein és nemlétező filmje a világ első filmfesztiválján
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Szerelmi krónika
• Bikácsy Gergely: Árulás
• Zalán Vince: Marie
• Kovács András Bálint: Senkiföldje
• Tamás Amaryllis: Az álmok fele
• Lajta Gábor: Négybalkezes
• Fáber András: Hegylakó
• Létay Vera: A birodalom védelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Puska és bilincs

Gáti Péter

 

A második világháború még sokáig kiapadhatatlan élményforrása lesz a műalkotásoknak. A nagy történelmi tablók helyett azonban az alkotói érdeklődés egyre inkább az egyes emberek által végigélt iszonyat árnyaltabb ábrázolása felé fordult. A háborús filmek esetében a nézőben megteremthető érzelmi azonosulás viszont nem mentheti fel a rendezőt a filmkészítés alapvető szabályainak betartása alól.

Lehet-e unalmas a háború? Ez a szokatlan kérdés mindenképpen helyén való e grúz film kapcsán. Egy hátországi falu megmaradt lakói – lehetőségeikhez mérten – maguk is részt vesznek a németek elleni harcban. A történet hőse, az öregember elesett fiáért is öli a betolakodókat. Hegyi kunyhójába befogad egy frontkatonát, aki később gyanút kelt azzal, hogy nem lő a németekre. Az öreg megbilincseli az árulót, de a hegyekből meginduló lavina őt is fogollyá teszi. A fiúról kiderül, hogy német felderítő, és hogy erről a vidékről került Németországba. A végül a kunyhót is maga alá temető hóförgeteg közös sírja lesz a közben halálos sebet kapott öregnek és a már-már megtérő árulónak.

A film legnagyobb hibája erőszakolt jelképisége. Az öregember balladai homályosságú figurája épp olyan sematikus, mint az anyanyelv szerinti hazáját megtagadó katonáé. A film első része – a felderítő megérkezéséig – legalább atmoszférateremtő képeivel tűnik ki. Motivált jellemek azonban nincsenek a filmben, a pátosszal telített hazaszeretet túlságosan is absztrakt fogalom ahhoz, hogy a cselekményív kizárólagos mozgatórugója lehessen. A fiú – dramaturgiailag – már megbilincselése előtt is „mozgásképtelen”. Belső monológgal ábrázolt lelki konfliktusa teljesen hiteltelen epizód. A konfliktushelyzet zavaróan művi úton jön létre, amikor a lavina elzárja a szereplőket a külvilágtól. A megoldás pedig elsősorban erőltetett szimbolikussága miatt olyan, mint egy tézisdrámában.

„Emlékezni kell” – hangzik el többször is a filmvásznon. Ám az emlékezés mikéntje hozza (hozhatja) létre a műalkotást – tehetjük hozzá azonnal. Ez utóbbival maradt adósunk ez a grúz film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7406