KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Életben maradtak

Fáber András

 

Középkorú, „sokat élt”, gyűrött férfiarc beszél, feje körül a spotfényben gomolyog a cigarettafüst. Már első pillantásra látható: a film készítői nem sokat vacakoltak holmi modernkedéssel – igaz, nem is próbálják megtéveszteni a mozinézőt. Hagyományos eszközökkel építkező, hagyományos felfogásban megcsinált kalandfilmet látunk. Alapja úgynevezett igaz történet, vagyis divatszóval „non-fiction”, nem kitaláció. E műfaj divatja fellendülésének idején, a hetvenes években nálunk is nagy siker volt az Európa Zsebkönyvek sorozatában Piers Paul Read idegborzoló dokumentumregénye, mely egy néhány évvel korábban valóban megtörtént esetet dolgozott fel az akkoriban uralkodó korstílusnak megfelelő ál-szenvtelenséggel. A műfajt a hatvanas évek közepén Truman Capote találta föl (Hidegvérrel), tüzénél több jeles író sütögette pecsenyéjét (Mailer: A hóhér dala, stb.). A pecsenyesütögetés Read könyvében – és a belőle készült filmen is – szó szerint értendő, mint rögtön (illetve ha beülünk hozzá a moziba) látni fogjuk. Egy, a filmben meg nem nevezett latin-amerikai országból egy repülőgép az Andok hegyláncain át Chilébe tart, a fedélzetén mintegy ötven utassal. A zord időjárási viszonyok közt, a pilóták emberi hibája folytán a gép kényszerleszállást hajt végre a hófödte csúcsok magasában. Az utasok egy része azonnal meghal, más részük később, az átélt viszontagságok következtében veszti életét, mintegy tizenhatan azonban sikeresen áttelelnek, és megmenekednek. Úgy, hogy áthágnak egy nagy társadalmi tabut: elhalt társaik húsával táplálkoznak. A filmkészítők megóvják a nézőt az emberevés során feltehetőleg felmerülő etikai vagy pszichikai bonyodalmaktól, melyek nem ábrázoltatnak. Barátságosan serceg hát az éles napfényben sülő emberhús; a gyengébb idegzetűek ne nézzenek oda.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1314