KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ne szólj száj

Zsidai Péter

 

Bárki is állítja, nem hiszem el, hogy ugyanazt a filmvilágot látjuk ma is New Yorkból, mint AZ elõtt. Hogy Manhattan ugyanaz a hûvös acélsziget – nem szólva Hart Islandról –, ami felé az elbeszélés három irányból halad. 10 millió dollár a tét, a cirka 10 robotrepülõgépet magába záró drágakõ, egy 10 évvel korábbi fegyveres rablás tárgya. Hálaadás Napján térítik el Michael Douglas „200 dollár/óra pszichiáter” és családja pályáját a gyöngéd hétköznapoktól. Kislányát tetovált férfiak ragadják el, lábtörött, ám harcos felesége is életveszélyben kerül, miközben bûnözõk szabják az idõt. Az áruló, néhai rablótárs kamasz lányának tudatalja rejti a célhoz segítõ hat számjegyet, ezt kell kikanalaznia a doktornak. A bevilágított emlékezet utódot érhet. Reméljük hát, hogy a kettõs apaképet teljesítõ orvos igyekezete a feszítõ vágópontokon túl is egymáshoz illeszti a két gyermeket. Kérdéses, hogy az óramutatók szorításába került terapeuta abszolválhat-e ebédidõnyi rapiditással életet érõ mély merülést a tini lélek omladékaiban? Miután hamar kifogy a sokkba hatolás finom manõvereibõl, a gyógyász önkényes akarat érvényesítése következik: száguldás, visszasokkosítás a tetthelyen, küzdés kerti lapáttal a temetõben. Intenzíven zúdulnak a képek, klipritmusra dolgozik az adrenalin pumpa, míg a szirénák, helyszínelõk, életmentõk oltalmába nem jutunk. Az epilógus piros-kék csóvái azonban így, hogy a New York-i alkonyat sziluettjébõl hiányzik az ikertorony, már nem nyugtatnak. A sírgödör szélén meg is szólal a fõ rossz: életét se bánja, mivel visszabirtokolta a fontos követ, küldetése eredményes. Mi, akik maradunk, hogy vetünk véget erõszakos, pusztító meggyõzõdéseinknek? Ki vezeti le a vászonról a kriminalizált, globális amerikai önagressziót? Ki indítja el a szeretet stopperóráját?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2433