KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Huysmans/Buñuel

Lovagról és papokról

Ardai Zoltán

Luis Buñuel Jean-Claude Carriere-rel írt Odalenn című forgatókönyvéből sohasem készült film.

 

Vonzóan gyanús irodalmi gyöngy- és pralinéfüzér a Szukits Könyvkiadó „Modern klasszikusok”-sorozata. Nem lenne rossz, ha továbbfűződnék, alig hihető viszont, hogy még egy-két ilyen szerencsétlen kiadványt elbírna a sorozat, mint Buñuel és Carrière papíron rekedt 1975-ös forgatókönyvének nemrég előrittyentett magyar publikációja. Ennek a könyvszörnyecskének már az alaphelyzete is nyomorúságos, itthon ugyanis nem épp könnyen hozzáférhetők a XIX. század végi francia lektűrtenyészet nagyhírű darabjai, amelyek egyike nyomán a forgatókönyv készült. E kihozatalával a Szukits mintha a következőket mondaná: „sajnáljuk, ha kellemetlen önnek, hogy a Niebelungenliedtől Hedajátig, Zamjatyinig és tovább számos patinás szövegcsemege nem kapható magyarul, így a főbb Huysmans-regények sem, de hopplá, tessék, Huysmans-fordítás helyett itt egy filmszcenárió a Là-bas nyomán, modern ez, és klasszikus, szerzője a kitűnő nevű Buñuel rendező!”

Buñuel ugyan – mint arról már a Là-bas-scriptet boncoló Ágfalvi Attila is értesített a Filmvilág 98/7-es számában, és a Bikácsy-féle Buñuel-napló is utal rá – kissé viszolygott e filmkezdeményétől, mígnem határozottan el is vetette, de a kiadó ajánlatát csak ezért, látatlanban elutasítani könnyelműség volna.

A könyvecske kinyílik. Már az előszó háromsoros címkompozíciójának cifrálkodó tipográfiája is gyorsan elmélyítheti az olvasó rosszkedvét, de ha bizalma csupán megbicsaklik a látványtól, úgy majd a szövegoldalak, a sorokból felcsapódó sűrű repesz-zápor már mindenképp riadalomba taszítja, kihíván pszichéjéből a haragot vagy a keserves zokogás ingerét. Az előszót „Carrière” írta, művészek dolgairól, valami Frederico Lorca, Luys meg mások törekvéseiről. Szó esik benne szürrealista szlogenekről is, „amelyeket még a Latin Negyed falaira is felfestettek”. Latin negyed híres hely Európában, úgyhogy az alaphangoltságunk ezzel meg is van a főszöveghez. Most akkor neki a srapnellzivatarnak: jön „első paraszt asszony”, „második paraszt asszony”, „hűbér birtok”, „kápolna folyosólya”, „vica versa” (a Vica, a vadevezős című mozibohózat sikere óta használatos játéklatin formula Hungáriában, amelyet újabb időkben sokan tréfás szándék nélkül írnak vagy mondanak így), és egyebek rogyásig. Vesszők csak ritkán moderálják a hihetetlen írásképek tobzódását. A középkori élet zamatait sejtetni hivatott mondatalakzatok („az asztal körül igen gyorsan eluralkodik egy őszinte, szívélyes hangulat”) gyakran antifunkcionálnak.

Ami a fergeteges fordítói tűzijáték mögött az eredetiből kirajzolódik: hogy a két idősíkban játszódó cselekmény középkori oldala valamely, Buñueltől szokatlan áhítattal szövetett meg (a krisztiánus komolyság és a sátánista lovagi szenvedély egységében), míg a triviális jelenkori oldal megformálása nem nélkülözi André Gide „vatikáni” regényének kifinomultan jegeces szarkazmusát. A szélhámos lelkészeket, álpapnak vélhető valódi papokat és gyilkos gyóntatóatyákat Buñuelnél mindig körüllengő aromatikus alkotói kedély a Là-bas filmrevitelekor talán zavarossá vált volna, vagy különös irányba tolódott volna. Tudjuk, Nietzschénél, elméje elborultának küszöbén a Jézus-utálat egyfajta Szentháromság-extázisba csapott át (Dionüszosz, Jézus és én összeolvadunk). Az Odalenn pedig, mármint a Huysmans/Buñuel-írásmű magyar fordítása, annyit tett hozzá hazánk buñuelológiájához, hogy képesnek bizonyult a buñueli szabadság nem egy itthoni hívének lelkéből előcsalni a dühödött paptanárt. Beismerés, béke, estharang, engesztelés.

Szukits Könyvkiadó, 2001


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/04 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2516