KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Shaft

Köves Gábor

 

Megszületett a kifutó-film. Lássuk rögvest a definíciót: kifutó-filmnek nevezhetjük mindazon játékfilmnek tervezett alkotást, melyben bizonyos tényezők (slamposság, vérszegénység, stílushiány) szerencsétlen összjátéka folytán előtérbe tolakszik egy járulékos elem, esetünkben egy híres divattervező ruhakollekciója. Samuel L. Jackson személyében ideális modellre talált a divatkirály, Georgio Armani őszi-téli bőrkabát-kollekciójának bemutatására. Az Armani-modellek és Jackson párosítása a Shaft egyik fénypontja. Az afro-amerikai színészekre rásütött sztereotip szerepekkel szakító blaxploitation-irányzat, a hetvenes évek amerikai filmgyártásának e kevéssé ismert vonulata először kreált mozihősöket a színesbőrű közönségnek. Közülük is kiemelkedett Richard Roundtree Shaft felügyelője. Isaak Hayes főcímzenéjéből és Shaft figurájának vagánysággal elegy szexepiléből a blaxploitation emblematikus filmje született. A régi és új Shaft, teljesen fölöslegesen ugyan, de több ponton is kapcsolódik egymáshoz: Hayes ismét énekel (figyelem: a klip az igazi remake!), s Roundtree is feltűnik, mint az ifjabb Shaft nagybátyja-mentora. Mindez azonban csak elterelő hadművelet, mint ahogy a film első tíz perce is hiábavaló várakozásokat kelt: Shaft-Jackson, a zsaru, mutatós bőrkabátjában megérkezik a bűn helyszínére, egy trendy, belvárosi bárba. Belép az ajtón, mint cowboy a csehóba, és körülnéz. Feszülten pásztázó tekintete sorra veszi a rasszista felhangú gyilkosság esetleges tanúit. Ennyi és nem több, amit a filmtől kapunk: Jackson karizmájának felvillanását a film legelején és legvégén. Ami a köztes közel két órában történik, rutinmunka; a személyes bosszú, az akciózásra alkalmat adó nyomozás és a fennálló rendszer bírálatának (mekkora közhely!) unalmas fonata. Ez a Shaft már nem az a Shaft: húsz év alatt a hősből tucatáru lett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3126