KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bagger Vance legendája

Hungler Tímea

 

Tartozom egy vallomással: műveltségem (sport)térképén fehér foltok tömege: cricket, baseball, rugby, amerikai futball – ez utóbbiról a mai napig egyetlen benyomásom, hogy egy rakás gladiátor tojásdad alakú labdát passzolgatva le-föl rohangál a pályán, időnként félremagyarázható alakzatokat felvéve egymás hegyén-hátán. A golffal sem állok jobban. Mikor a témával foglalkozó sportfilmet látok, csak nézek, mint a moziban. Igaz, a zsánernek, ha a film dramaturgiája jó, valódi varázsa pont ebben rejlene – a nézőnek nem kell feltétlenül szakértőnek lennie ahhoz, hogy tudja, egy-egy lyuk előtt a feszültség kitapintható.

Robert Redford legújabb rendezésében a golftörténet egy fikcionális szeletét viszi vászonra, olyan világsztárok tolmácsolásában, mint Will Smith, Matt Damon és Charlize Theron. Sokat ők sem dobnak, helyesebben lendítenek a helyzeten.

A szüzsé szerint az egykori aranyifjú Damont, Savanna vezető golfbajnokát az első világháború tökéletesen kicseréli: szerelmét elhagyva szívesebben tekintget a pohár fenekére, szabadidejét sem golffal üti el, inkább alkoholgőzben (kocsma)filozofálgat. Kedvencem, a meseszép Charlize, aki a szokásostól eltérően most nem skatulyáját, a Depresszív Könnyzacskót játssza, hanem egy öntudatos kékharisnyát: dacolva a nagy gazdasági világválsággal megszervezi a Mesterek Tornáját, és a részvételre a démonjaival küszködő Damont is felkéri. Egy éjszakai edzés során a sötétből Will Smith körvonalazódik: a szupertréner. Őrangyal vagy a tudattalan kivetülése, esetleg valós figura? A film dramaturgiai hiányosságainak köszönhetően szerepe nem tisztázott. Elnézve őt csak egy biztos, alakját az egyetlen általam is nevesíthető golfbajnok, Tiger Woods inspirálta.

A döntő döntő pillanatában mindenesetre elhagyja a golfpályát, akár a Golf-áram Amerika déli partjait, örökre beírva magát ezzel a legendáriumokba. Ez utóbbi megjegyzés a jobb napokat megélt színész-rendező filmjére sajnos nem vonatkozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3287