KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végzetes hipnózis

Varga Balázs

 

Hányféleképpen szabadulhatunk meg egy holttesttől? Krimivígjátékok sokaságának alapkérdése ez. Jean-Jacques Beneix legújabb filmjében egy sármos, bár zaklatott lélekgyógyászra szabadít efféle problémákat. Lelki bajok és elfojtások helyett egy dívány alatt elrejtett holttest elég frappáns nyitánynak tetszik, és máris görbe tükörből szemlélhetjük Erósz és Thanatosz örök küzdelmét. Az áldozat nem más, mint egy szédítő, fatális szépség, aki bódító hangjával szeánsz közben mély álomba szédíti a doktort – mire a férfi felébred, már csak egy bűbájos holttestet talál maga mellett, a gyilkos pedig akár még ő is lehetett... Keresd a nőt helyett ejtsd el a nőt játék kezdődik, a műfajban megszokott összes kelléket felvonultatva. A párizsi nagypolgári miliő, az extravagáns figurák, az ironikusan kusza kerettörténet és persze a maximálisan kihasznált (bár csak minimálisan eredeti) helyzetkomikum üzembiztosan működteti a filmet. A Végzetes hipnózis elegánsan kivitelezett fekete komédia, leheletfinom iróniával megbillentve, így aztán az elhasznált poénok sem bosszantóak, mert a tálalásuk, a kivitelezésük, az előkészítésük és felvezetésük az érdekes, nem pedig a csattanó. Beneix szenvedélyes Betty Blue-ja annak idején hamar kultikus státuszba tornázta magát, Magyarországon is. A Végzetes hipnózistól ne várjunk ilyen hatást és ekkora hőfokot. Hűvösen játékos zsánerdarabbal, ügyes és szórakoztató mestermunkával van dolgunk, mégse becsüljük le – a középfajú filmkultúrának ilyen alkotások a pillérei.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3547